Szülünk, oszt csók!

Második babámat várom éppen, ennek apropóján beszélgettem a szülésznőmmel arról, miért is olyan kívánatos a "szülünk-oszt-csók" hozzáállás a kismama részéről.

Mi a "szülünk-oszt-csók" fíling?

Maga a szülés köztudottan fájdalmas dolog, kimondva vagy kimondatlanul tehát mindannyian inkább csak át akarunk esni rajta. Ki így, ki úgy beszél, és gondolkodik róla, néhányan full érzelemmel, mások a dolog racionális oldalát megragadva, és sokan vagyunk, akik hittel.

Számomra tehát a szülünk-oszt-csók életérzés nem az orvosok vagy az egészségügy lenézéséből ered, mint ahogy azt talán sokan félreérthetik a blog bejegyzéseit olvasgatva, hanem abból a hitből, hogy Isten megengedi számomra, hogy egy ember teremtésében részt vegyek. Eszköz vagyok az Ő kezében, és nem az én erőmtől vagy bölcsességemtől függ a szülés végkimenetele, hanem Tőle, aki erre segítségül engem elhívott. Ha én is megteszek mindent, ami telik tőlem, Ő is hozzáteszi a maga részét. Például oda hozza a megfelelő pillanatban a megfelelő segítséget (orvost, szülésznőt).

Mindent összevetve az alap hozzáállásom az, hogy megtisztelve érzem magam, hogy a Teremtő kiválasztott engem erre a feladatra, hogy ezt az embert megszüljem és felneveljem. Két lényeges érzés keveredik ebben, és úgy gondolom, mindkettő fontos összetevője a szülünk-oszt-csók hozzáállásnak: 1) az alázat, hogy a teremtésben részt vehetek 2) a szándék, hogy a legjobbat fogom nyújtani, hogy bebizonyítsam, tényleg kiérdemlem ezt az áldást.

Mi az előnye a hitnek a szülésnél?

A hit kivesz engem a középpontból. Nem magamon agyalok, nem az én vállamon vagy egyedül a teher, és ami a legfontosabb, nem görcsölök azon, hogy mit nem akarok. Az jár a fejemben, hogy az adott pillanatban tegyek meg minden tőlem telhetőt, és nem azon agyalok, hogy eddig mit rontottam el, vagy hogy mi lesz egy óra múlva.

Ha autóvezetés közben vészhelyzetbe kerülünk, akkor is azt tanácsolják, a menekülő útvonalra nézzünk, ne arra, aminek nagy eséllyel neki fogunk menni, mert akkor semmi esélyünk elkerülni a balesetet. Sem az autóvezetés, sem a szülés nem az a helyzet azonban, amikor tudatosan úgy viselkedünk, ahogy tanították. Legtöbbször eszünkbe sem jut, mit kellene tenni, csak ösztönösen reagálunk. Az ilyen helyzetekben derül ki igazán, mi van az ember szívében, mi az, ami mélyen a cselekedeteit irányítja.

Hát, mondjuk ez is van olyan félelmetes, mint maga a fájdalom...

Apropó, fájdalom. A szülésznőm azt mondja, a hittel élő nők a fájdalmakon is könnyebben túlteszik magukat, nem blokkolnak úgy le, mint azok, akiknek nincs mibe lelkileg kapaszkodniuk.

Összességében tehát mélyen hiszem azt, hogy a kismama akkor tesz a legtöbbet a sikeres szülésért, ha megtalálja azt a lelki nyugvópontot, és kapaszkodót, ami a nehézségeken átviszi.

A háborítatlan kórházi szülés még mindig létezik az én idealista világomban. Ez nem azt jelenti persze, hogy a valóságban ilyen egyáltalán nincs, pl. a magam eddigi egyetlen szülését is annak tudom be, bár lehetne vitatkozni róla, hogy hol a határa a háborítatlanságnak. Részemről ott, ahol a szülő nő annak érzi. Különbözőek vagyunk, hát a fogalmaink is mások erről.

Vannak, akiknek az a háborítatlan szülés, ha a gyerek minél kevésbé háborgatja őket a megszületésével, ők azok, akik epidurállal (és annak a végén gyakran császárral) szülnek. Legyen kedvük szerint: végül is a gyerek életét rábízzák a szakértői apparátusra. Nevezzük őket "Technokratáknak".

Vannak, akiknek az a háborítatlan szülés, ha az orvos minél kevésbé háborgatja őket gyerekszülés közben, én is ide tartozom. Ők kórházban akarnak szülni, de minimalizálni szeretnék az orvosi beavatkozásokat, és ha csak lehet, elkerülni a burokrepesztés-oxitocin-gátmetszés aranyhármasát. (Meg lehetne még sorolni, ki mit nem szeretne, de erre most nem térek ki.) Nevezzük őket "Minimalistáknak". Ők a gyerek életét szintén rábízzák a szakértői apparátusra, de szeretnének "részt venni" a szülésben, amennyire csak lehet.

Ez utóbbi tábor kisebb része a gyors kórházi segítség lehetőségét is elvágja magától: ők szülnek otthon. A köznyelv újabban "Ősanyának" hívja őket, de én tartózkodnék ettől a megnevezéstől, mert pejoratív értelemben szokták használni. Hívjuk inkább úgy őket, hogy "Otthonszülők". Ez utóbbi tábor kisebbségi igényéről széles körű társadalmi vita folyik évek óta hazánkban, és Geréb Ágnes tevékenysége elősegítette a téma felszínen tartását.

Be kell azonban látnunk: a legtöbb nő egyik csoportba sem tartozik: egyszerűen csak az ismerősök ajánlásai alapján orvost (így kórházat) választ magának, a nagy napon bemegy, és szül, ahogy sikerül: ahogy azt az adottságai, a szülés milyensége és a szakmai apparátus aktuális állapota megadja. Hívhatjuk őket "Tömegnek".

Melyik tábornak mennyire fáj Geréb Ágnes szigorú büntetése? (Úgy értem, milyen következményekkel járhat számukra a legközelebbi szülésüknél?)

Nehéz ezt egyetlen szülés tapasztalataiból merítkezve megválaszolnom, de a következőt felelném. A Technokraták szekere fut tovább, ahogy eddig. A Tömegek számára sem változnak a dolgok, pedig rájuk igencsak ráférne az alaposabb tájékoztatás a szülésről, de ezt az általános iskolai biológiaórán kívül sehol nem kapják meg. Az egészségügyi dolgozóknak már régóta nincs kapacitásuk részletkérdéseket átbeszélni olyan emberekkel, akik még csak nem is kérdeznek.

Az Otthonszülők egyfelől megnyugodhatnak, hiszen a per során nem került szóba az otthonszülést választó nők felelőssége, másfelől kaptak látszólag törvényi lehetőséget az otthonszülésre. Kérdés, mennyire lehet ezzel élni, van-e szakember, aki hivatalosan ezt felvállalja. 

A Minimalisták könnyen pórul járhatnak, ugyanis semmilyen előrelépésről nem lehet hallani, hogy a kórházak frissítenék évtizedek óta elavult protokolljaikat, és hogy mondjuk a törvény hivatalosan is a bábák kezébe helyezné a kórházban szülő nők elsődleges ellátását az orvos helyett. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Geréb Ágnest szakmai okokra hivatkozva ítélték el, nem mondjuk pusztán azért, mert nem kórházban végezte a tevékenységét.

Ez tovább erősítheti az orvosokban azt, hogy mindent szigorúan a kórházi protokoll szerint végezzenek, amivel nem lenne semmi baj, ha ezek nem lennének részben elavultak: pl. a sok helyen kötelező (vagy rutinszerűen végzett) beöntés, borotválás, burokrepesztés, oxitocin adagolás, gátmetszés, helyhez kötött monitorozás, meghatározott pozíció a kitoláskor. Régóta ismert, hogy ezen rutinok kötelező jellegű, tömeges alkalmazásának elhagyása nem jár együtt megnövekedett kockázattal, csecsemőhalandósággal, azonban nagyban megkönnyíti, hogy a szülő nő részt vállaljon a saját szüléséből, mely közvetve még csökkenti is a kockázatokat.

Sajnálattal veszem tehát tudomásul, hogy kirakatproblémákat sikerül csak megoldani (és lehet, hogy azokat is csak látszólag), miközben nemsokára talán megint szülni megyek. S miközben a kórházak és az orvosok is egyre csak fogynak az országban ...

Kedves Jakab Andor! Jellemző az ízlésemre, hogy el sem olvastam a blogbejegyzésedet, amíg meg nem jelent egy "hurráoptimista" ellentétpárja. Már a címe alapján sem voltam kíváncsi rá. Gondoltam, "nem akarsz foglalkoztatni, jól van, ha te így, hát így, biztos van alapja, de nem érdekel." Mindig úgy éltem, hogy azt néztem, ki foglalkoztatna, nem pedig azt, hogy ki nem akar. Ezért van jó állásom, ahol a 20 hónapos gyerekem mellett is itthonról dolgozhatok, és megbecsülnek.

Igaz, soha nem jutott eszembe visszaélni azzal, hogy visszamehettem dolgozni a védett időszak alatt. Persze hallottam én is olyanokat, hogy valaki visszament dolgozni a gyerek hároméves kora előtt, aztán nem tudtak neki semmi munkát adni, és fénymásolt egy évig a régi, csoportvezetői fizetéséért. Nyilván ezt egy kis- vagy középvállalkozás nem engedheti meg magának, de igazából egyik cég sem kellene, hogy ilyet csináljon. Meg vagyok róla győződve, hogy a nők többsége nem akar visszaélni a védett helyzettel. Mi "csak" dolgozni akarunk, és nem szeretnénk, ha miattunk koplalna a család. Ha a törvény olyan, hogy a védelmünkkel hátrányos helyzetbe hozza a nőket foglalkoztató cégeket, akkor ott tényleg baj van. Andor, ha te így érzed, hogy hátrányos minket foglalkoztatnod, akkor biztos így is van. Félek azonban, hogy esetedben nem a törvény az egyetlen oka a női munkavállalók iránt érzett ellenszenvednek.

Most, hogy elolvastam, és Zsolt blogján a kommenteket is átfutottam, egy dologban biztos vagyok. Akkor sem alkalmaznál engem, ha bármikor kirúghatnál, azért, mert gyerekem van. Pl. most itthonról akarok dolgozni (ugyanannyi pénzért, mint gyerek nélkül tettem), valószínűleg ebbe nem mennél bele, mert frusztrálna, hogy kevésbé tudod ellenőrizni a munkámat. És később sem engem alkalmaznál, max. a férjemet, mert a gyerekkel mindig én maradnék itthon, ha beteg. Te, mint cégtulajdonos, egyértelműen rosszul jársz a nőkkel akkor is, ha nem véd minket semmi: a gyereknevelés keresztbe tesz a hatékonyságunknak, vagy annak, hogy ugyanolyan kontrollban tarts minket, mint a férfiakat. A törvény épp azért védi a nőket, mert hátrányos helyzetben vannak a férfiakhoz képest a munkavállalás terén. Mondjuk ki ezt is, ha már így ki akarsz mondani mindent. Ne csodálkozz, ha nekünk, nőknek, nem vagy szimpi. Nem is mennék ilyen emberhez dolgozni, van jobb is, köszi.

Andor, te biztos meg tudod oldani nők nélkül, és ne legyen emiatt lelkiismeret furdalásod. Máshol szükség van a nőkre, mert a munkájuk nélkül a mai társadalmak nem fenntarthatók. A büszke hímeknek is üzenem, ez van. Én annyit keresek, mint a férjem, és a gyerekkel jóval többet foglalkozom, mint ő. (Ő itthon sincs egész nap, mert 40 km-t ingázik.) Mikor dolgozom? Amikor anyukám, vagy a nővérem vigyáz rá, meg amikor alszik. Sokszor hajnalban fekszek le aludni. Persze a háztartást is én vezetem. Igazságtalan? Az. A férjemnek is, mert alig látja a gyerekét, meg nekem is, mert több munkát vár el tőlem az élet. Andor, ugye az átlagos pasi munkavállalóknak te sem adsz másfeles, vagy dupla fizut, hogy el tudják tartani a családjukat?

Nekem mondjuk biztos "szerencsém" van, két világnyelvet beszélek felsőfokon, két diplomám van, az egyik külkeres, meg egy rakat tanfolyamot is elvégeztem. A többi nőnek azt üzenem, a "Szülünk oszt csók" életérzés csak akkor lesz meg, ha többet tanulunk az átlagnál, vagy van egy olyan pasink, aki helyettünk is keres. Ne várjatok arra, hogy a társadalom majd megoldja. 

Mondjuk ki:

TÉNYLEG HÁTRÁNYOS EGY MUNKÁLTATÓ SZÁMÁRA NŐKET ALKALMAZNI, AKÁR VÉD A TÖRVÉNY, AKÁR NEM.

Lányok, kérlek, fogadjátok ezt el, és ne harcoljatok ellene, hanem még idejében készüljetek rá fel. Tanuljatok (érettségi egy nőnek semmire nem elég!), vállalkozzatok, vagy fogjatok ki egy pénzes pasit. Sok 18-20 éves lánytól hallom, hogy az eredeti tervei ellenére mégsem akar menni felsőoktatásba, mert majd letesz egy angol középfokút, meg egy ECDL vizsgát, oszt csók, lesz egy csodás állása.

Most szólok, talán még sokaknak időben: ez nem lesz elég semmire, kösd fel a textilt, és ha elfog a kétely, olvasd el újra és újra ezt:

Jakab Andor

 U.i.: A szarkazmust gyakran összekeverik az iróniával. Az irónia azt jelenti, hogy a szöveg szó szerinti értelme és a tényleges, a beszélő szándéka szerinti értelme különböző; a szarkazmus pedig azt, hogy a beszélő szándéka valakinek vagy valaminek a gúnyolása.

Kedves Blogolvasók!

Itt az alkalom, hogy kimozduljunk a képernyő mögül, és a legjobb szakemberektől gyűjtsünk információt.

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton
2011 május 1-8.
A RÉSZVÉTEL A TELJES PROGRAMON INGYENES

2011. május 1. vasárnap

Úgy szülünk, ahogy születünk?

12 éve dolgozom a születés élményének feldolgozásával. Egyre többször tapasztalom, hogy saját születésünk befolyásolja gyermekünk születését. Nőként ez azt is jelenti, hogy saját szülésünk előtt érdemes foglalkoznunk saját születésünk történetével. Különösen akkor rajzolódnak párhuzamok, ha traumatikus, nehéz pillanatai ezek életünknek. A csoporton ezeket az összefüggéseket tárjuk fel. Lehetőséget nyújtunk a résztvevőknek saját élményeik feldolgozására is.

A csoport zártkörű, sajátélményű, előzetes jelentkezés szükséges.
Vezetője: Orosz Katalin, klinikai szakpszichológus, transzperszonális terapeuta
Létszám: max. 15 fő
Jelentkezés: Csizek Zsuzsanna, perinatus@perinatus.hu, 30/709-0277
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
Időpont: 2011. május 1. 10:00-17:00

2011. május 2. hétfő

Perinatus Barlang
Akik az anyákat támogatják a szülés útján – A család és a segítők
Nováky Rita bába előadása

A szülésnél évezredek óta kísérők segítik az asszonyokat a vajúdás-szülés útján. Ezen az úton az anyának nem kell egyedül lennie, mindig van, akibe kapaszkodhat, akivel össze tud nézni, aki segíti a testét lelkét.
Különféle korok, különféle kultúrák más és más segítőket állítottak a vajúdók mellé. Előadásomban végignézzük a mostani helyzetet és gyakorlatot.

Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
Időpont: 2011. május 2. 18:00-20:00

2011. május 3. kedd

SZÜLÉSEM TÖRTÉNETE – ahogy én megéltem

"Szülésünk története egyike a legmaradandóbb emlékeinknek. Sokakban az idő múlásával sem halványodik. Bizonyos részletek kiemelkednek, míg mások átszíneződnek, érthetőbbé válnak. Ami talán ennél is fontosabb, hogy érzelmileg mindig megérintenek. Legyen a szülés közeli, vagy akár távoli élményünk, emlékezünk. De mit tegyünk, ha nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, ahogy készültünk rá, ha bizonyos részletek fájdalmasak, érthetetlenek, és akár évek múlva is váratlanul felidéződnek?"

Beszélgető kör szülésünk fontosságáról, az élmény feldolgozásának és gyógyításának lehetőségeiről, születésünk és szülésünk kapcsolatáról.

A beszélgetést kísérik: Nováky Rita, bába
Csizek Zsuzsanna, mentálhigiénés szakember,

Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
Időpont: 2011. május.3. 9:30-12:00

GÖMBÖLYÖDŐ
Babaváró klub

Kötetlen találkozásra, együttlétre hívjuk a kismamákat, akik szívesen beszélgetnének a várandósság örömeiről és nehézségeiről, a testi-lelki változásokról, a kapcsolatok átalakulásáról. Klubunkban lehetőség nyílik olyan témák megvitatására is, amelyekről más közegben nehéz beszélni, kérdezni.

A Gömbölyödő Klubban a közösségi együttlét, a családias hangulatú beszélgetés segíthet a szorongás oldásában, a várandósság időszakának kiteljesedett megélésében, a szülésre hangolódásban és abban, hogy a kismamák személyes igényeiket követve, azokra ráhangolódva felkészüljenek a gyermek fogadására, a vele való találkozásra. Mindez erőforrásként a szülés utáni kezdeti időszak nehézségeit is könnyebbé teheti.
A klubba nagyobb gyermeket is lehet hozni.

Háziasszonyok:
Szénási Kornélia, pszichológus
Máriás Petra, családterápiás tanácsadó

Helyszín: Perinatus Alapítvány 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 3. 14-es kapucsengő
Időpont: május 3. kedd 10:00-11:30
Előzetes bejelentkezés nem szükséges, a részvétel ingyenes.

Anya lettem, hol a helyem?
Beszélgetéssel egybekötött előadás

A gyermek születését követően hamar elérkezik egy család életében az az idő, amikor felmerül a kérdés, meddig maradjon otthon az édesanya. A döntés szinte mindig nehéz, dilemmákkal teli.

Ha jobban szemügyre vesszük, kiderül, nem az az igazi kérdés, mikortól és mennyit dolgozzon az anya, hanem az, hogyan hat távolléte, elfoglaltsága a kisgyermekre, a családi életre, s mindezt miként éli meg ő maga. Fontos továbbá azt is látni, hogy a döntésben az aktuális helyzeten túlmutató szempontok is szerepet kapnak. Ilyen lehet például a hozott családi minta, a szülők tudatos és tudattalan elvárása önmagával illetve egymással kapcsolatban, a társadalmi elvárás ill. trend: milyen az ideális anya/nő, s nem utolsó sorban az, hogy milyen ismeretekkel rendelkezik a szülőpár a gyermek fejlődéséről, igényeiről és az anyában végbemenő pszichés átalakulásról. Mindezek észrevétlenül befolyásolják az anya munkavállaláshoz való viszonyát.

Elsősorban az a fontos, hogy döntésünket úgy hozzuk meg, hogy azt követően jó lelkiismerettel, belső nyugalommal, aggodalmak és bűntudat nélkül viszonyuljunk hozzá.

Az előadásban és az azt követő beszélgetés során megvizsgáljuk, hogy az anya munkavállalásában a gyakorlati, nyilvánvaló szempontokon kívül milyen más tényezők jelennek meg. E folyamatok felismerése segíthet a döntésben vagy annak mélyebb megértésében és felvállalásában.

Előadók: Gózon Elisseev Gergely és Pátrovicsné Juhász Krisztina
Időpont: 2011. május 3. kedd 17:30-19:00
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
A részvétel díjtalan, előzetes jelentkezés nem szükséges.

2011. május 4. szerda

Tények és tévhitek a szoptatás körül
Beszélgető kör a szoptatásról
Vezeti: Gitidisz Krisztina, védőnő, IBCLC laktációs szaktanácsadó, babamasszázs oktató
Időpont: 2011. május 4. szerda 10:00-11:00

Milyen érzés lehet hordozni? Próbáld ki!
Próbahordozás
Vezeti: Mády Anna, gyógypedagógus, korai fejlesztő, baba- és gyermekhordozási tanácsadó
Időpont: 2011. május 4. szerda 11:30-12:30

Háziasszony: Nováky Rita, bába
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
A részvétel díjtalan, előzetes jelentkezés nem szükséges.

Kúszó-mászó
Csecsemők és kisgyermekek mozgásfejlődését kísérő és segítő program

A magzati és csecsemőkori mozgások nem csak azért fontosak, hogy a gyermek idővel megfelelő mozgásügyességgel rendelkezzen, hanem értelmi, érzelmi és szociális fejlődése szempontjából is jelentős szerepet játszanak.
A mozgások időbelisége, sorrendisége mellett azok minősége is fontos, mivel a korábban megjelenő mozgásminták képezik a következők alapját – például a fejfordítás meghatározó eleme lesz a hasról hátra fordulásnak, majd a gurulásnak, később a mászásnak, és végül a járásnak.
A kiscsoportos foglalkozás során a csecsemőkori mozgásfejlődéssel, az egyes mozgásminták jellemzőivel, részleteivel foglalkozunk és rátekintünk arra is, hogyan hatnak a gyermek érzelmi és szociális fejlődésére. Megismerkedünk továbbá olyan gyengéd, egyszerű fogásokkal, melyekkel az esetleges kisebb elakadásokban segíthetünk babánknak. Ilyen lehet például a fektetési helyzet kialakítása, támasz adása, speciális érintések vagy simogatás.

Időpont: 2011. május 4. szerda 9:30-10:30 és 10:30-11.30
A foglalkozást Kálmán Ferenc vezeti
Asszisztens: Pátrovicsné Juhász Krisztina
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt.1. Kapucsengő: 14.

A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes jelentkezés szükséges.
Érdeklődés, jelentkezés:
Pátrovicsné Juhász Krisztina, 30/9557 884 juhasz.krisztina19@gmail.com

2011. május 5. csütörtök

ÖSSZHANG – Együtt a más-állapotban

Az „Összhang – Együtt a más-állapotban” csoportunkat azok számára indítjuk, akik szeretnék a gyermekvárás más-állapotát a mindennapokban is megélni. Érzelmileg mélyebben ráhangolódnának babájukra, és tudatosan szeretnék gondozni a várandósság időszakában felmerülő helyzeteket. A gyermekvárásnak az is része, hogy a kismama az örömteli tapasztalatok mellett teret tudjon engedni a nehezebb érzéseknek, gondolatoknak, esetleg felmerülő félelmeknek is. Ez a fajta tudatosság segíthet abban, hogy szorosabb köteléket alakítson ki érkező babájával, ami jelentősen megkönnyítheti a szülés-születés folyamatát és a gyermekágy időszakát is.
A relaxáció elsajátítására és gyakorlására nagyban építő csoport bemutatkozó alkalmán beszélgetünk a várandóssággal és szüléssel kapcsolatos kérdésekről, a gyakorlatok során pedig a résztvevők ízelítőt kaphatnak abból, hogyan tapasztalhatják meg és mélyíthetik el babájukkal a kapcsolatot és együttműködést.

Időpont: 2011. május 5., 16:30-19:00 óra
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő

Csoportvezetők:
Máriás Petra családterápiás tanácsadó
Szénási Kornélia pszichológus
Hoznivalók: kényelmes ruházat, füzet, íróeszköz
Maximális létszám: 8 fő

Jelentkezés és további információ:
Szénási Kornélia, 30/270-3751, szenasi.nelli@perinatus.org

2011. május 6. péntek

Játékos mesélés a születésről
A játékos foglalkozásra óvodás korú gyerekeket és a szüleiket várom szeretettel. Mesélek a születés csodálatos természetéről, bemutatom ezt a folyamatot egy rongybabán, majd ezt követően a gyerekek a szervezők által biztosított felügyelet mellett játszhatnak, miközben a szüleikkel folytatjuk tovább a beszélgetést arról, hogy
•        miként oldódhatnak saját gátlásaink – ha vannak – a szexualitás és a szülés-születés témája kapcsán?
•        mit tehetünk mi felnőttek annak érdekében, hogy a gyerekeink tudatosan felkészült, jól informált és kompetens szülőkké váljanak?
•        hogyan lehetünk gyermekeink valódi, hiteles és kompetens segítő partnerei a zökkenőmentes, szexuális zavarok nélküli felnövekedésben?
•        hogyan készülhetnek már óvódás koruktól az anyává és apává válásra, hogy az élet természetes körforgásának könnyed örömmel lehessenek részesei?
A programot vezeti: Novák Julianna, tanító, dúla, szülésfelkészítő
Időpont: 2011. május 6. péntek 10:00-12:00
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
Előzetes jelentkezés nem szükséges.

A SZÜLÉS MINT BEAVATÁS
előadás és beszélgetés
Az anyává válás, mint minden nagy változás bizonytalanságot hordoz magában, ezért nehézséget jelenthet. De vajon mik azok a segítő impulzusok, amik lehetővé teszik, hogy ez a drasztikus átalakulás még idejében megtörténhessen? Milyen megoldásokat kínál erre a természet és milyen eszközökkel élhetünk mi, emberek?
A programot vezeti: Vadovics Anna
Időpont: 2011. május 6. péntek 14:00-15:30
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
Beszélgetéssel egybekötött filmvetítés
Kórházban háborítatlanul
A programot vezeti: Novák Julianna
Időpont: 2011. május 6. péntek 16:00-18:00
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő
2011. május 7. szombat

Gondolatok a kötődésről
Időpont: 2011. május 7. szombat 10:00-13:00

10:00-11:00
Az első órák jelentősége a szoptatás és a kötődés szempontjából
Előadó: Gitidisz Krisztina, védőnő, IBCLC laktációs szaktanácsadó, babamasszázs oktató

11:00-12:00
Hordozásra születik
Előadó: Mády Anna, gyógypedagógus, korai fejlesztő, baba- és gyermekhordozási tanácsadó

12:00-13:00
Mit tud a magzat?
Néhány évtizeddel ezelőtt még azt gondolták, hogy a magzat nem érez és nem érzékel semmit, az újszülött is csak egy “zúgó, vibráló, zűrzavaros” világot észlel maga körül. Ma már egyre többet tudunk meg arról, milyen kognitív képességekkel rendelkezik a magzat, mit és hogyan érzékel, és mindez hogyan alakítja testi-lelki fejlődését.

Előadó: Szénási Kornélia, pszichológus
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő

Gondolatok a császármetszésről
Időpont: 2011. május 7. szombat 14:00-17:00

14:00-15:00
“Császárnők” – Szülés császármetszés után

Előadó: Dr. Rákócziné Krämer Ágnes, szülésznő, perinatális szaktanácsadó, laktációs szaktanácsadó (IBCLC)

15:00-16:00
Császármetszés - tényleg a legbiztonságosabb módja a születésnek? – emberi és társadalmi tényezők, melyek ehhez a tévhithez vezetnek.

Előadó: Dr. Ujvári Attila, szülész-nőgyógyász

16:00-17:00
A szoptatás kezdete császármetszés után

„Császármetszés után is lehet, sőt érdemes is minél hamarabb szoptatni. Segítségre lesz szüksége ebben az édesanyának, hiszen nem kelhet fel, nem mozoghat. Ki segíthet? Milyen segítségre lesz szükség? Mit várhatunk a kisbabától, aki a műtőben született? A bőrkontaktus a babával, az igény szerinti szoptatás ilyenkor is működhet. A cumisüveg és a tápszeres pótlás elkerülése nem lehetetlen, mindez azonban szervezést, türelmet és nagy kitartást kíván. Min múlhat, hogy a szoptatás kezdete kudarc lesz-e, avagy siker? Keressük meg a válaszokat.”

Werner Katalin, laktációs szaktanácsadó (IBCLC)

Nyitott Kapuk – igyon egy teát a Perinatus Alapítvány szakértőivel
Időpont: 2011. május 7. szombat 18:00-20:00
Résztvevők: Szénási Kornélia pszichológus, Máriás Petra családterápiás tanácsadó, Csizek Zsuzsanna mentálhigiénés szakember, a Perinatus Alapítvány ügyvezetője,

2011. május 8. vasárnap

Család születik

Beszélgetős csoport várandósoknak és gyermeket tervezőknek

A várandósság idején számtalanszor merül fel bennünk a kérdés: szülőként hogyan tudjuk gyermekünknek megadni mindazt, amire a fizikai gondoskodáson túl valóban szüksége van és amitől boldog, kiegyensúlyozott gyermek s felnőtt lesz majd.
Gyakran már a gyermekvárás előtt megfogalmazzuk, milyen szülők szeretnénk lenni, hogyan fogunk különböző helyzetekben viselkedni. De vajon mitől függ, mit tartunk fontosnak és „jónak”? Mi minden befolyásolja a családról alkotott képünket, a gyermekneveléssel kapcsolatos elképzeléseinket, választásainkat és azt, hogy mindezt később mennyiben tudjuk következetesen megvalósítani.

E kérdések körbejárása mellett rátekintünk a szülés és a gyermekágyi időszak lelki történéseire. Beszélgetünk arról, mire van szüksége az édesanyának, a kisbabának  és az édesapának a szülés-születés során, mit tehetünk az újszülött és az édesanya testi-leki egészségéért a szülést követő hetekben,  s hogy a testi regenerálódáson túl mi a jelentősége a gyermekágyi időszaknak.
A csoportban ezeket a családdá válás szempontjából kiemelkedően fontos folyamatokat tekintjük át.

Csoportvezetők:
Gózon Elisseev Gergely és Pátrovicsné Juhász Krisztina

Időpont: 2011. május 8. vasárnap, 10:00-17:00
Helyszín: Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 1. 14-es kapucsengő

Érdeklődés, jelentkezés:
Gózon Elisseev Gergely, gergely.gozon@gmail.com, 20/514 9576
Pátrovicsné Juhász Krisztina, juhasz.krisztina19@gmail.com, 30/9557 884

A csoportra párban és egyénileg is lehet jelentkezni.
A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes jelentkezés szükséges.
 

... ahol az igazán szép dolgok történnek. :-)

Legalábbis ez derül ki Szócska Miklós legutóbbi előadásából, melyet "A szülészet újjászületése, avagy az anya és babarát szülészeti ellátás lehetőségei" című konferencián ejtett meg.

Egy államtitkár legyen szimpatikus (mert amúgy tényleg jópofa dolgokat mondott, pl. azt, hogy "ha tehetné, már holnap elkezdene bababarát szülészeti központokat építeni"), de ne ígérjen semmit, az a biztos.

Kedves kismamák, lefordítom Nektek a kormány üzenetét:

"Kérjük, viseljék még el hosszú ideig a szülészetek rutinműveleteit és kulturálatlanságait, mert

1) kórházaink annyira szegények ("az egészségügyben hadigazdálkodás folyik"), hogy szükségük van az Önök testére, hogy azon felesleges beavatkozásokat tegyenek, továbbá

2) olyan ordenáré a szülészek és az ápolók hozzáállása, hogy nagyon sokáig fog tartani, mire mi ezt a kultúrát meg tudjuk változtatni. ("a humánus szülés igényének megoldásához kulturális változásra van szükség és hosszú folyamatnak nézünk elébe")."

Magyarázza már meg nekem valaki, miért kerül pénzbe, ha a szülőnő nem feltétlen akar plusz beavatkozásokat (pl. gátmetszést), és miért nem tudja minden szülészet vezetője egyszerűen csak eldönteni, hogy ezentúl más irányelveket tartat be (pl. első gyermeküket szülőknél nem teszi kötelezővé a átmetszést). Nyilván ettől még nem lesz WHO-kompatibilis egy szülészet, de mindenesetre egy fapados demokráciában legalább ennyit meg lehetne és meg is kellene tenni. Ez nem pénz és nem kultúra kérdése.

Mellesleg én is szívesen kérnék pénzt azért, hogy kevesebbet írogassak ide a blogba :-)

... hogy a Te szüléstörténeted is felkerül ide a blogra! Ne fogd vissza magad, ha úgy érzed, tanulságos számunkra is.

Kedves Blogolvasók! Úgy tűnik, jólesik időnként kiönteni egymásnak a szívünket.

Állj mellénk a küldetésünkben:

Hisszük azt, hogy az állapotok meg tudnak változni, ha tömegével érkeznek a szülőszobára tájékozott kismamák, akik ha kell kérdeznek, ha kell orvost váltanak, de mindenesetre visszaveszik a saját szülésük feletti kontrollt.

Adj nekünk egy esélyt, hogy a Te történetedből is tanuljunk!

A közzététel módja az, ha e-mailt küldesz, mert így, ha kérdésem van, közvetlenül hozzád tudok fordulni!

E-mail címünk: szulunkosztcsok@gmail.com

Kérlek az alábbi kérdésekre mindenképp adj választ, miközben leírod a történteket:

1. Mit csinálnál másként legközelebb (azaz a tanulságok, amiből mi többiek is okulhatunk)?
2. Biztonságban érezted-e magad végig?
3. Háborítatlan volt a szülésed? Ha nem, mit gondolsz, mennyiben múlt ez a körülötted lévők hozzáállásán?
4. Tájékoztattak-e az elvárásaidnak megfelelően a beavatkozásokról?
5. Ha van fizikai, vagy lelki utóhatása a szülésednek, és nem okoz gondot írni róla, kérlek oszd meg velünk!
6. Ha mód van rá, írd meg, melyik kórházban voltál, vagy esetleg otthon szültél-e.

Az ötletet "Myazs" kommentje ihlette, melyet ezúton ismét közzéteszek.

Egy fehérvári babavárás rövid története

Párommal épp egy kelet-európai üzleti úrtól érkeztünk haza, mikor kiderült, hogy hazafelé már hárman ültünk az autóban... Elég pörgős az életünk, nem terveztük, de szerelem gyerek, az szerelem gyerek :)

Azonban a hatodik héten munkából hazaérve észrevettem, hogy valami pecsételt. Egyből orvoshoz rohantunk a Nővédelmi Központba. Ott megvizsgált egy doktornő, akitől sírva jöttem ki, mivel fél tucat ember előtt kiabált velem, hogy nem való gyerek annak, aki úgy gondolkozik mint én, tehát nem akar a huszas éveiben beteg gyereket, merthogy a vérzésből én, mint a témában tájékozatlan nő egyből erre gondoltam. A párommal egyetértésben rábíztuk a természetre, de nem voltam hajlandó hormonokat és mindenféléket szedni. Aztán olvasgatni kezdtem a statisztikákat, hogy minden második nőnél van ilyen vérzés és nem a legrosszabbra kell gondolni. Ezt követően a harmadik orvos, a 18. héten nyugtatott meg, hogy ez azért volt, mert közel tapadt meg a méhlepény a méhszájhoz, de semmi okom sincs aggódni.

Egész terhességem alatt mindent úgy csináltam, mint előtte: például a szülés előtti utolsó este versenyt futottam a negyedik emeletre egy harmincas életerős férfival és én nyertem!!!

Ettől kezdve csak magánorvoshoz jártam. Kivéve, mikor vérvétel és uh beutalókért a Nővédelmibe kellet mennem. Az összes jónevű fehérvári dokinál megfordultam, mire megtaláltam és felfogadtam egy szimpatikus fiatal doktort. Fogadtunk szülésznőt és félig illegálban altató orvost is, mivel fenntartottam a lehetőséget, hogy edát kaphassak, de hivatalosan nem engedik meg ebben a kórházban, hogy ezt kérni lehessen. (A családomban mindenki nagyon megszenvedett a szüléssel és ugyan csak két órányi enyhülést hozott a 26 órás szülésem alatt, de nem bánom egy percig sem, hogy elintéztem).

A szülésem csodálatosan gyönyörűen fájdalmas volt. A párom végig mellettem volt, a szülőszoba abszolut megfelelt az elvárásaimnak. Bár semmi nem úgy alakult, ahogy "elterveztem" :). Videókat néztem és szüléstörténeteket olvastam. Fel akartam készülni. Úgy voltam vele, hogy fájni fog, megvárom otthon amíg nagyon, aztán a végefelé bemegyek, kemény leszek, szülök és három nap múlva jövök is haza a kisfiammal boldogan. Használtam homeot, gátolajat, málnalevél teát a 36. héttől. Úgy érzem mindhiába. Nehezen tágultam és a magzatvíz elfolyástól számítva 26 és fél óra múlva született meg a kisfiam. Kaptam gyorsítót, tágítót, azt sem tudtam, hogy miket kapok, csak hogy biztos segítenek. Nem akartam gátmetszést, de végül arra is sor került, és itt kezdődtek a bonyodalmak.

A gátmetszés során a szülésznő belevágott egy érbe, amit a doki nem jól tisztított ki az összevarrásnál, így kialakult egy hematóma. Még az első fél óra sem telt el a szülés után, ki kellett mennem a mosdóba, de ott csak elájulnom sikerült. Mivel kellett a szülőszoba másnak, így gyorsan kitoltak az osztályra félájult állapotban, iszonytosan kellett pipilnem, de nem sikerült. Kértem a nővéreknek, hogy segítsenek, mert egyrészről nagyon fájt és maroknyira dagadt a gátmetszésnél, másrészt nagyon kellett volna wcznem. A folyosón férfi festők dolgoztak. Órákon át nyitott ajtónál a véremben fekve pucéran (mivel a kórháznak nem volt váltó hálóinge) ordítottam könyörögve, hogy valaki csináljon már valamit, mert nem vagyok gyenge és puhány, (eredményes sportoló voltam), de ez százszor rosszabb és fájdalmasabb, mint a szülés. A nővérek egymást közt csak annyi megjegyzést tettek rám lekezelően, hogy "edás". Ennyire megalázó és kiszolgáltatott helyzetben még sosem éreztem magam.

Nem történt semmi órákon át, majd jött egy orvos, megvizsgált, majd visszajött, majd odahívták a fogadott dokimat, aki hívott egy másikat konzultálni, majd küldetek egy nővért, hogy katéterezzen meg. Másfél liter folyadékot engedtek le első körben, ekkora megkönnyebbülést soha nem éreztem. Visszajöttek és szóltak, hogy meg kell műteni, megkönnyebbülés volt, de már alig bírtam visszaszámolni a perceket, hogy elaltassanak és megkönnyebbüljek. Nem törődtem már azzal sem, hogy pucéran cipeltek férfi beteghordók a folyosón. A műtétet az egyik szülőszobán tervezték megejteni, egy nem százszázalékosan működő altatógéppel. Majd mikor egy szimpatikus fiatal altatóorvosnak sikerült elmondanom, hogy megitattak velem az elmúlt órákban több liter vizet, közölte a többiekkel, hogy azonnal rendes műtő és nem kockáztatja meg az altatást egy megbízhatatlan géppel. Rendes volt, köszönöm neki.

Miután megvolt a műtét, elkezdődött a lábadozás és hát már ott volt a feladat, hogy el kell látnom a kisfiam is. Szerencsére tejem a terhesség negyedik hónapjától volt, így azzal nem volt gond most sem. Azonban mivel csövek lógtak belőlem így az ágyból a felkelés is alig ment. A nővérek csak odatolták a babát mellém és csináljak vele valamit, amit akarok/tudok. Szerencsére a szobatársam, aki már gyakorlott anyuka volt, sokat segített, nagyon hálás vagyok neki is. A kórházban látogatási tilalom volt, így bár a párom, napi egyszer fel tudott jönni a váróba (bőkezű ajándékoknak köszönhetően), én nem tudtam hozzá kimenni, mivel gyenge voltam.

A bababarát kórházról. Minden anyuka, így én is úgy gondoltam, hogy milyen nagy segítség, hogy éjszakára elviszik a gyerekeket, hogy az anyukák pihenhessenek. Azonban a pihenés mégsem jött össze, mivel nyitott ajtónál és a szobában égő villanynál (kórházi előírás) elég nehéz aludni, pláne, hogy állandó gyereksírást hall az ember. Amiről azt hittem, hogy a többi szobában biztos, éhesek a babák. Majd az egyik éjszaka átmentem a nővérszobába, ahol a kisfiam is volt. Az összes gyerek egy üvegfal mögé zárva ordított és a nővérke az ajtónál aludt!!! Ezen olyan szintem megrökönyödtem, hogy másnap elkezdtem intézni, hogy saját felelősségre hazamegyek. (Volt olyan anyuka aki ezt meg is tette!) Azonban nem miattam, hanem a kisfiam miatt kellett bent lennünk, mivel egy fertőzést kapott a szülőcsatornába és antibiotikumot kapott napi kétszer, így maradtam és bőgtem a párnámba. (Antibiotikum ellenes vagyok már évek óta, és a fiamat is természetes gyógymódokkal gondoltam/terveztem kezelni, ez sem úgy alakult, ahogy terveztem).

Ottlétem alatt két nővér volt, aki segített, nekik nagyon köszönöm, a többi viszont ellenséges és lekezelő volt. Még egy kissé nyers példa: Kötelező hashajtót adni a szülés után az anyukáknak. Meg is ittam jókislány módjára, azonban az eredmény sem maradt el, a wcig sem értem el, de az eredményt katéterestől nekem kellett -még jó, hogy az anyukám rámerőltette a domestosos törlőkendőt- feltakarítanom.

Nem tudom, kinek mi a véleménye, de én egy bababarát kórháztól, melegszívű, lelkiismeretes, gyerekszerető nővéreket várnék, akiket nem hagy hidegen, hogy több kisbaba ordít egy üvegfal mögé zárva, vagy éppen fény alá rakva letarakt szemekkel, vagy inkubátorban. Az apró pici bántásokat és szúrkálódásokat már el is felejtettem.
Lehet arról beszélni, hogy kevés a fizetésük stb. az anyukám ovónői fizetésből nevelt fel engem egyedül és mikor mondtam neki, hogy a gyerekemet sem tudtam felemelni, mert annyira gyenge voltam, de a mosdót azt négykézláb a katéteremmel takarítottam, és hogy megértem, hogy annyi pénzért nem csinálják meg utánam, azt mondta, hogy ő sosem nézte, hogy mennyit keres, mikor bement az óvodai csoportba...

Összeszámoltuk a párommal, az összes vizsgálati díjat és köszönetnyílvánító borítékok tartalmát, az összegből simán szülhettem volna egy magánklinikán is.

Tessék, egy hete nem néztem rá a blogomra, és máris befutott egy megtisztelő díj egy kedves bloggertársamtól! Ráadásul nem is akárkitől: attól, akinek a hitét én is vallom, bár a megvalósításával időnként vannak kihívásaim. Aki a legfontosabb dolgot igyekszik a gyakorlatba átültetni: "élni egy igaz, tiszta életet testileg, lelkileg (...) most, nem holnap. nem küzdeni, harcolni, rohanni vmi után, hanem ÉLNI AZ ÉLETET."

Nagyon köszönöm a wholeliving.blog.hu-nak ezt az inspiráló kitüntetést!

Íme a díj elfogadásával együtt járó szabályok:

1. Köszönd meg, akitől kaptad. 

2. Tedd ki a logót a blogra.

3. Linkeld be, akitől kaptad.

4. Add tovább további 7 blogosnak.

5. Linkeld be őket.

6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.

7. Árulj el magadról 7 dolgot.

Alig várom, hogy felsoroljam Nektek a kedvenc blogjaimat!

1. Akinek hihetetlenül hálás vagyok, hogy megosztja velünk a tudását: felicitasz.blog.hu.
2. A bába, akinél bármikor szívesen szülnék: szuleszet-naconxipanban.freeblog.hu.
3. Az orvos, aki a csecsemőgondozásban képes egy fedél alá hozni a szakember magabiztosságát és az anyai ösztönöket: www.dokimami.hu.
4. A háziorvos, aki nem rejti véka alá értékes tanácsait: haziorvos.blog.hu.
5. Alkotni - főképp a gyerekekkel együtt - öröm: stthomasdesign.blog.hu.
6. Túrázni meg a világ legjobb dolga: utazoslany.blog.hu.
7. Egy blog, ahol a hűvös külcsíny forrón dobogó szívet takar: monikahenter.blogspot.com.

Amit pedig még nem tudtok rólam, de ezennel lehull a lepel:

1. 13 hetes terhesen megmásztam a Börzsöny legmagasabb csúcsát, a Csóványost, amire azért vagyok a legbüszkébb, mert ritka hóvirágvirágpompában láthattam. :-
2. 8 hónapos terhes voltam, amikor kiderült, hogy lisztérzékenység okozza a krónikus vashiányomat. Most az a legnagyobb kihívás számomra, hogy az egyéves lányom ételeibe ne kóstoljak rutinszerűen bele, mert akkor könnyen lecsúszhat egy kis glutén a torkomon.
3. Amióta megszületett a lányunk, falun élünk, csend, nyugalom, jó levegő, és hihetetlenül kedves szomszédok ...
4. A kedvenc zenekarom a Dream Theater, akik progresszív metált játszanak, de bármilyen dallamos rockra vevő vagyok. Például Paul McCartney koncerten is ott csápoltam az első sorban, nem tehetek róla, tőle tanultam angolul :-)
5. A kedvenc íróm Stephen Covey és John Maxwell, de azért a legnagyobbnak mégis Skip Ross-t és az ő Dinamikus élet szemináriumát tartom, akit csak azok ismernek igazán, akik előfizetnek a Network 21 képzési programjára. Ők viszont most mind megértően bólogatnak ... :-)
6. Kb. 6 éve nincs tévénk, de ha mégis nézek valamit, az tuti a Golgota TV az interneten, mert az felépít, nem le.
7. A kedvenc vendéglőm az, ahol az eljegyzésünk is volt: a Rosinante Fogadó Szigetmonostoron. Leginkább azért olyan jó a hely, mert a tulajdonos, Szikora Imre bácsi hozzáállása fantasztikus.

Nagyon kíváncsi vagyok, a bloggertársak kiket választanak. Biztosan sok jó blog van, amit még nem ismerek.

A kórházi szülés olyan, mint amikor valaki hülyét kap attól, ha a párja a tömött buszon akar csókolózni vele. Még akkor sem szívesen teszi, ha fülig szerelmes, egyszerűen azért, mert ő szégyenlősebb fajta. Senki sem értheti, milyen szülni, amíg nem szembesült azzal az érzéssel, hogy megpróbáljon ott alul hihetetlenül ellazulni egy emberfeletti fájdalomhullám csúcspontján. Vannak laza csajok, akik bárhol képesek kizárni az agyukból a külvilágot, és gátlások nélkül  ki tudnak nyílni, és vannak, akiknek segíteni kell megnyugodni, ellazulni, befelé fordulni.

Egészséges társadalmakban már rájöttek, hogy a gyerek érdekei azt diktálják, hogy a nőt hagyják szülni, az orvos pedig csak legyen a háttérben, és ALÁZATTAL ASSZISZTÁLJON. Na, ez kicsiny hazánkban még nem megy, csak nagyon keveseknek. A mai magyar kórházak többsége kellemetlen helyszín egy ilyen intim tevékenységhez: a nők feszültek, kívülről várják a segítséget, ezért gyakrabban vannak komplikációk, többször van szükség orvosi beavatkozásra. Nagyon hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki ezt a szakmában jól ismert dominó-elvet leegyszerűsítse arra, hogy a nők csak a saját kényelmük miatt nem akarnak kórházban szülni. Na jó, ha hülyének nem is, de erősen tájékozatlannak.

Az ilyen tudatlan, nagyszájú kommentelőket szoktuk mi Lorettának hívni. Mindenki Loretta, aki azt hiszi, beleszólhat abba, hogy mások hogyan szüljenek, miközben ő maga nem ért hozzá, és sosem szült.

Ezért mondjuk azt egyre többen, hogy egy demokráciában igenis megérdemli minden nő, hogy ott szüljön, ahol akar. Köze nincs hozzá senkinek. Vagy mégis?

A Loretták erre előhozzák a tuti, végső érvüket, mint amikor a szülő már  kifogyott az észérvekből, és nem tud mást mondani, csak azt, hogy "amíg az én kenyeremet eszed...":

"Amíg mindenki a saját farkával veri a csalánt addig oké. Csakhogy a kedves ősanya nem csak magáért felel hanem a születendő gyermekért is."

Bár értékelem, hogy sokan aggódnak mások gyerekéért, én azért azt nem szeretném, ha ők határoznák meg nekem, hogy én hogyan szüljek. Ami engem illet, örülök neki, hogy nem kell a Lorettákkal egyeztetnem a saját szülésemről, elég, ha találok egy normális szülészt (= aki legálisan praktizál, nincs büntetőeljárás alatt és ahelyett, hogy előre lediktálná, hogy fogok szülni, alázattal és tisztelettel segít, ezért én is tisztelem őt, és még pénzt is adok neki hálából, mert ez egy jó üzlet). A szülésem és a gyerekem élete rá tartozik meg rám, senki másra. Attól nem lesz kevesebb otthonszülős tragédia, ha "Ágnes asszonyt" lecsukjuk, csak attól, ha kötelezzük a kórházakat arra, hogy vegyenek át a fejlettebb országok gyakorlatából néhány elemet, ami nem kíván pénzbefektetést, csak néhány elavult kórházi szabály és szokás frissítését, valamint ha egyértelműen szabályozzuk az otthonszülés körülményeit.

Ez az én klassz kis elméletem a hétköznapi kommentelőkről, akik se nem szülészek, se nem szültek soha, de legalább utána sem olvastak semminek, mégis tudni vélik az igazságot. Szerencsére nem szenvedünk hiányt művészi  megközelítésekben sem. Megvan  a Brian életéből a Lorettás rész? (Ajánlom a lenti videót a 37. másodperctől). Egy demokráciában, ahol mindenki egyenlő, mindenkinek van joga szülni, nemdebár?

Hol csúszott meg az otthonszülés karrierje Magyarországon? Miért hagytuk rá Geréb Ágnesre, hogy mártír legyen? Hogy jutottunk el odáig egy állítólagos demokráciában, hogy egy szüléshez rendőrök mennek ki? Tényleg úgy van, hogy csak úgy lehet "legalizálni" az otthonszülést hazánkban, ha nyomjuk, mint süket az ólajtót? Nem tudom, én tényleg csak kérdezem...

Tudjuk, hogy vannak országok, ahol az otthonszülés teljesen természetes. és elfogadott dolog. Tudjuk, hogy sok olyan kórház van Magyarországon, ahol pont ugyanúgy szokás mentőt hívni újszülött újraélesztéshez, mint ahogy az otthonszüléseknél is előfordul sajnos ilyesmi. Tóta W. is megtanulta, hogy a szülés nem műtét :-), és a posztja óta még azt is tudjuk, hogy a legtöbb ember érti, miért akar egy nő otthon szülni (lásd itt a szavazást, vagy ott a kommenteket). Aki kételkedik, olvasgasson, nem akarom önmagam ismételni. Mindenki megtalálja a neten a megfelelő szakemberek szájából elhangzott mondatokat. Mivel én ezeket elolvastam, nem is érdekel, hogy bárkit meggyőzzek róla, bocs.

Van persze jónéhány érvem arra, miért ne szüljön valaki otthon, de ezek  mind csak  a felfokozott légkörnek tudhatók be, ami most az otthonszülést körbeveszi. Főképp, mivel Budapesten legalább két kórházat, és több orvost és szülésznőt is ismerek, akinél nyugodtan lehet háborítatlanul szülni. Persze a kórház falai nem fognak megváltozni. Engem mondjuk az időre szülesztő, burokrepesztős orvosnál sokkal jobban frusztrálna, ha a szülészem évek óta el lenne tiltva a szakmájától, büntetőeljárás alatt állna, és rettegnék, hogy ha mégis kórházba kellene menni, ferde szemmel nézne rám mindenki. (Na ezt baromira sajnálom, hogy idáig hagytuk süllyedni ezt az országot.)

Ez az igazi hard core szülés, nem a gyorsított kórházi! Mondjuk ettől függetlenül el tudom fogadni, hogy van néhány száz nő az országban, akinek igénye van az otthonszülésre, na de így ... ?! Mitől érzi magát biztonságban mégis  az, aki Geréb Ágnest választja? (Valamit mégiscsak tudhat a szakmáról, a fenébe is...)

Sajnálom, hogy üldözik őt, és hogy az egész szülés témakört kisajátították a habzó szájú hímek, esetleg (szerencsére igen ritkán) a szemforgató nőstények (mindenki vegye magára, aki se nem szülész se gyereket nem szült soha, és valaha írt otthonszülés-ellenes posztot vagy kommentet).

Ez van, itt élünk. :-(

Halad a szülésed? Nem?! Van kedved felturbózni egy jó kis burokrepesztéssel?

Nincs is ezzel semmi baj, addig, amíg Te, aki szülsz is belátod, hogy így lesz Nektek a legjobb, és nem csak a környezeted siettet. Szűk környezetemben ugyan az átlagnál több kismama mozog, mégsem ismerek köztük egyet sem, aki addig fagatta volna az orvosát, hogy most tényleg, miért kell már burkot repeszteni, amíg meg nem értette volna a valódi okokat.

A legtöbben meg sem kérdezik, vagy beletörődve elfogadják a homályos magyarázatot. Elnézést kérek most minden orvostól, aki képes érthetően két mondatban egy ilyet megfogalmazni, és meg is teszi kérés nélkül. A szüléstörténeteket olvasva az ilyen normális orvosok vannak kisebbségben. No de mindegy, azért van a szánk, hogy kérdezzünk.

Ezért látom nagy dolognak, hogy a szeptemberi Kismama magazinban (legközelebb már tényleg kérek pénzt tőlük, hogy ennyiszer reklámozom őket, vagy legalább az előfizetésemet meghosszabbíthatnák ingyen) feltették ezt a kérdést egy orvosnak. "Kérhetem-e, hogy nálam ne végezzenek burokrepesztést?" Tessék figyelni, mert a választott doki nem biztos, hogy hagy időt a hezitálásra:

IGEN!!!

Amit minden olvasó tud, aki ezt a blogot látogatja: a burokrepesztés a szülés gyorsítására való. Itt a lényeg, mire figyelj oda, ha ilyen helyzetbe kerülsz:

1. Ha túl korán végzik, az "jelentősen növeli a császármetszés kockázatát".
2. Ha visszautasítod, és nem elég hatékonyak a fájásaid, kifáradhat a méhed. (No, mondjuk erre rendes bábák tudnak bevált praktikákat, de nekem speciel a férjem segített: jó sokat csókolóztunk :-) Igen, kispapák, így is lehet segíteni!)
3. "Ideális, ha a méhszáj 4-5 centire nyitva van", és a 3-4 perces fájások egyértelműen jelzik, hogy megindult a szülés.

Szerintem épp egy ilyen döntésnél múlhat sok minden azon, hogy hogyan éled meg a szülést: képes vagy befelé figyelni, és tudatában vagy annak, hogy kezd fáradni a tested, vagy csüngsz a környezeted minden szaván, és tőlük várod a megoldást a helyzetedre.

Úgy gondolom, a nők egy része a fájdalmak közepette - nem is csoda persze - hajlamos átadni a szülés felelősségét a körülötte állóknak. Ők persze csak találgatnak, mi mehet végbe a szülő nőben, és a burokrepesztéssel úgy érzik, kezükbe vehetik kicsit az események irányítását. Ezért nagyon valószínű, hogy akkor is burkot repesztenek, ha fizikailag még bírná az ember, de önbizalommal már nem. Utóbbi romokban heverése ugyanis látványos.

Úgyhogy az egyik legjobb módja a felkészülésnek, ha tonnaszám öntöd magadba a terhesség alatt a pozitív énképet építő olvasmányokat, filmeket, zenéket, stb.

Kinek mi válik be? Vannak ötletek?

Nekem például most az X Faktor videók jönnek be, nemcsak az, ami most fut a tévében (tévém amúgy sincs), hanem minden, amikor hétköznapi emberek csodát tettek a színpadon.

"Respect, just a little bit" minden nőnek, aki a körülményeket meghazudtolva megfordította a szülés menetét. Tegyél csodát a szülőszobában!

"Az orvosi javaslat hiányában végzett programozott szülésnek igazolható előnyei nincsenek, ezért végzése a betöltött 41. hét előtt nem elfogadott. Első gyermeküket szülőknél gyakoribbnak tűnik a sikertelen szülésindítás és a császármetszés. Kivételes esetekben („logisztikai okok”: kórháztól való távolság, várható gyors szülés, az anya vagy az újszülött szülés utáni speciális ellátását igénylő optimális feltételek, ellátó személyzet korlátozott hozzáférhetősége stb.) természetesen végezhető mesterséges szülésindítás orvosi javaslat hiányában is."

Ezek az egymásnak ellentmondani látszó gondolatok az Egészségügyi Minisztérium mesterséges szülésindításról szóló szakmai protokolljában találhatók. A dokumentumot a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium készítette.

Adott két háborítatlan szülésre vágyó anyuka és a bababarát Szent István Kórház. Adott egy pár nappal előbb elinduló, és egy jó másfél hete késlekedő baba. Mindkettőjüket burokrepesztéssel tessékelik ki a világba. Előbbi elakad egy picit a szülőcsatornában, úgyhogy az orvos kis hasnyomással segít. Sajnos a leírás nem tér ki arra, mi indokolta a mesterséges szülésindítást. Utóbbi, akinél a túlhordás magyarázza a burokrepesztést, kifogta a tumultust a szülőszobán, és a türelmetlen, óráját nézegető ügyeletes orvost, aki egyedül próbálta aznap állni a frontot, lévén kollégája a műtőben... A baba nem is hagyja abba egykönnyen a sírást, nyugalom, félhomály, apa, anya, cici mindhiába. "Nagyon megviselte a kényszerkilakoltatás. Azt hiszem, legalábbis ezt panaszolta el nekünk" - írja az anyuka. Aki a részletekre kíváncsi, olvassa el a történeteket a Kismama magazin júliusi számában.

A blogon található kérdésre, hogy miért szül valaki otthon, eddig a válaszadók 60 %-a azt jelölte meg, hogy azért, "mert nem annyira az otthonosságra, hanem inkább a háborítatlanságra vágyik, amit a kórházban nem lát biztosítottnak." Talán a fentiekhez hasonló szüléstörténetek miatt tettek így. Azt hiszem, itt az ideje felismerni, hogy a kórházak sokszor a leterheltségük miatt nem tudnak asszisztálni a háborítatlan szüléshez. Tehát ha egy anyuka egyszerre vágyik az orvos/műtő közelségére és a háborítatlanságra, fel kell készülnie rá, hogy egyrészt bizonyos dolgokban esetleg mégis engednie kell a háborítatlanság kárára, másrészt ismernie kell a jogait, mert egyes helyzetekben a tájékozott anyuka (vagy helyette a választott szülésznő) meg tudja beszélni az orvossal, hogy adjon még időt a normál tempójú vajúdáshoz.

A protokoll szerint "a magzat mesterséges világra hozatala akkor indokolt, ha a terhesség továbbviselése nagyobb kockázatot jelent a magzat vagy/és az anya számára, mint a szülés kapcsán és újszülött korban jelentkező veszélyek." Furcsa, és  talán a kismamák tájékozatlanságára utal, hogy akárhány szüléstörténetet olvas az ember, szinte sehol nem tér ki a mesterséges szülésindítás okára az anyuka, pedig a kismamák többsége - ahogy én is tettem annak idején - ezekből próbál valamifajta képet alkotni magának az előtte álló feladatról. Annál inkább érdekes, hogy a protokoll kimondja, hogy "a terápia megkezdése előtt fontos a terhes felvilágosításon alapuló beleegyezése: mivel a diagnosztikus lehetőségek általában nem teljesen megbízhatóak, a döntésbe (mesterséges szülésindítás vagy várakozó álláspont) a terhest is be kell vonni. Minden esetben szükséges dokumentálni a mesterséges szülésindításnak illetve a programozott szülésnek az indokát (különösen anyai kérés esetén)."

Kedves leendő anyukák! Kérlek Benneteket, éljetek ezen jogotokkal, és kérdezzétek meg az orvost a szülésindítás okáról. Addig ne járuljatok hozzá, amíg meg nem értettétek, miért van rá tényleg szükség! Mérlegeljétek a kockázatokat, és pusztán azért, mert Ti is hamar túl szeretnétek rajta lenni, ne adjátok át a szülésetek feletti kontrollt addig, amíg arra alapos okotok nincs. Az a legjobb, ha van választott orvos, vagy szülésznő, aki kielégítő, közérthető és hitelt érdemlő módon el tudja magyarázni, miért van szükség esetleges szülésindításra.

Két idevágó rész még a protokollból:

"A mesterséges szülésindítás kockázata, szövődményei:

• Hüvelyi szülésbefejező műtét (fogó, vákuum)
• Császármetszés
• Méhtevékenység rendellenességei, kóros magzati szívfrekvencia változások
• méhrepedés (a legsúlyosabb, magas magzati és anyai halálozással járó szülészeti szövődmény)
• Anyai vízintoxicatio (elhúzódó oxytocin medicatio)
• Koraszülés a helytelenül számított terhességi kor miatt
• Köldökzsinór előesés művi burokrepesztés kapcsán"

"A mesterséges szülésindítás segítségével meghatározott esetekben jelentősen csökkenthető a magzati halandóság:

• Túlhordás (betöltött 41. hét után)
• Idő előtti burokrepedés
• Magzat rossz állapota
• Megszületés után jobban kezelhető elváltozások, rendellenességek
• Antiphospholipid szindróma
• Anyai indikációk (I-es típusú, szövődményes cukorbetegség, vesebetegség, jelentős tüdőbetegség, terhességi vagy krónikus magas vérnyomás, stb.)
• Gyanított vagy igazolt magzatburok gyulladás
• Idő előtti lepényleválás"

 
Kérlek azt is mérlegeljétek, hogy a protokoll szerint "a burokrepesztés önmagában kevéssé hatékony módja a szülésindukciónak." Tehát nem valószínű, hogy pusztán ennyivel megússza az ember a dolgot, a burokrepesztés után benne van a pakliban az oxytocin infúzió, és az erőltetett vajúdás miatt esetleg további nem kívánt beavatkozások is. Addigra viszont már nem marad választási lehetőség!

Ide kívánkozik egy kérdés is, ami régóta nem hagy nyugodni. Vajon mit nevezünk háborítatlan szülésnek? Úgy érzem, ahány anyuka, annyiféle definíció. Mi erről a véleményetek?

Hogy ihletet adjak a voksoláshoz, itt egy rövid kis pocakmozgás, némi aláfestő zenével. :-) Nekem az ilyesmi bizarrnak tűnt korábban (pont úgy, ahogy most az otthonszülés), de amióta Ő megszületett, titkon visszasírom ezeket az utolsó "egyben" perceket.

Addig, amíg szavaztok, mi igyekszünk lábra állni. Kitört ugyanis az influenza a családban. Lilla Tündér, aki nemsokára nyolc hónapos lesz, ez egyszer beelőzött engem két nappal, úgyhogy a szopizás ellenére kicsit csúszott az ellenanyag átvitel. Ennek köszönhetően először attól szenvedtem, hogy ő beteg, aztán meg attól, hogy én. Most esik le igazán, mit jelent 24 órás műszakban lenni...

Fogadjátok sok szeretettel a videót is, meg a szavazást is. Remélem, mindkettőt hasznosnak találjátok majd!

Marhára nem az otthonszülés kérdése körül kellene, hogy pörögjetek, emberek, kapjatok már magatokhoz! Mi, hétköznapi halandók, nem fogjuk megfejteni a születés titkát egy blogban, vagy a kommentjeiben, hiába is hisszük azt magunkról. Igen, a "fejlett nyugat" feltalálta a háborítatlan szülést és boldog vele, mi meg gyúrjuk az érzelem kontra értelem dagonyát, és nem látunk tovább a saját példánknál.

Miért akarjuk stabilizálni ezt az országot abban földhözragadt, hímsoviniszta, technokrata és bürokrata állapotban, amiben ma van?! Miért vesszük hiábavaló módon a szánkra a gyerek érdekeit, mikor sok helyen bebizonyosodott, hogy emberek tudnak egymás mellett úgy élni, hogy az egyik így szül, a másik úgy, és nem szarnak bele egymás lelkivilágába?

Bizonyítékok egész hada sorakozik mindegyik álláspont mellett: otthon, kórházban, háborítatlanul, császárral, gátvédelemmel, gátmetszéssel... Miért csak egy rohadt alternatíva létezik ebben az országban, miközben a nyugati példák bebizonyították a többi módszer életképességét? Miért akarunk diktatúrát csinálni ebből?

Nem vagyunk kutatók, ugye? Nem nekünk feladatunk bebizonyítani, van-e hatása a születés körülményének a gyerek további életére, vagy nincs. Ne vegyük magunkra ennek a lehetetlen küldetésnek a terhét. Egyszerűen csak tegyük lehetővé, hogy a gyerek biztonságosan szülessen meg, akkor is, ha az anyja így akarja, és akkor is, ha úgy.

Ha nem hagyjuk, hogy ennek a törvényi hátterét megalkossák a jogalkotók, és részt veszünk a ködösítésben, nemhogy demokratának nem vallhatjuk magunkat, de partnerei vagyunk az összes hálapénzért kuncsorgó szülészorvosnak is.

Alaphangon is legalább hat dolgot kell elérnünk ahhoz, hogy biztonságban tudjuk a babákat és a mamákat, és ezek nem ezoterikus hóbortok. Ezek közül az otthonszülés szabályozása (ami a nők 1-2 %-át érintheti max.) csak egy, plusz a szoptatás elősegítésére ki sem tértem!

1. A kórházakban a szülő nők kapjanak tárgyilagos tájékoztatást az elvégzendő beavatkozásokról, azok várható következményeiről.
2. Legyen lehetőségük ezeket visszautasítani, amennyiben nem veszélyeztetik vele a saját vagy gyerekük életét.
3. Ne alkalmazzák rutinszerűen a gátmetszést az első gyermeküket szülőknél.
4. Kínálják fel minden magyar kórházban a lehetőséget a háborítatlan szülésre. (Ez nem pénz, csak hozzáállás kérdése, nem kell hozzá alternatív szoba, stb.)
5. A szülésznőknek legyenek meg a kompetenciái nemcsak papíron. Lehessenek vállalkozók a szülésznői munkában.
6. Rendezzék az intézményen kívüli szülés körülményeit.

Érdeke-e a gyereknek háborítatlanul születni, vagy csak anya hóbortja mindez?
A baba vélt és valós érdekeit mindkét tábor előszeretettel hangoztatja.

Csak egy kiragadott hír a tudomány világából, amiből egyértelműen kiderül, hogy Pistike nemhogy a  vákuumfogót nem heveri ki, de a császármetszést és a nehéz születést sem. (Megjelent az Élet és Tudomány 2001/51-es számában) Ez különösen azért érdekes, mert a császáros szülések száma indokolatlanul folyamatosan emelkedik.

"Ha a születés élménye előhívható a felnőttekben, akkor alighanem gyermekekben is megjelenik a születésnek valamiféle lenyomata. E föltevés igazolását kerestem egy vizsgálatban. Rövid ismerkedő, előkészítő játék után arra kértem 5-6 éves gyermekeket, hogy másszanak végig egy 2 méter hosszú, majdnem 1 méter átmérőjű, világos színű, puha textilből készült alagúton. Az alagút nem volt kimerevítve, így az, aki benne volt, nem láthatta a végét. Az alagutas játék után minden gyermek édesanyjával interjút készítettem a szülés történéseiről, a szülés alatt szerzett benyomásairól. Így módom nyílt arra, hogy összehasonlítsam a gyermekeknek a játék során mutatott viselkedését és a születésélményüket.

Talán az volt a legmeglepőbb, hogy azok a gyerekek, akik nem akartak bemászni a csőbe, valamennyien császármetszéssel születtek, és csakis ők - a nem hüvelyi úton születettek - kerülték el az alagutat. Azok a gyermekek, akik - anyjuk elbeszélése szerint - probléma nélkül és időbeli szélsőségektől mentesen születtek, nagyon élvezték a játékot, néhányszor könnyedén, mosolyogva áthaladtak az alagúton, majd elunták, s újabb játék után néztek. Néhány gyermek a szülőcsatornán áthaladva jött világra, de nem gond nélkül: némelyiknél túlságosan hosszú volt az anya vajúdásának vagy a kitolásának az idõtartama, egy másik gyermeknek a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, sőt olyan is akadt közöttük, akinek nagyon rövid ideig tartott a megszületése, szinte kirobbant az anyjából. Ezek a gyerekek belemásztak ugyan a csőbe, de arcuk nem volt derűs, inkább aggodalmas; a legtöbben csak egyszer másztak bele, s olyan is volt köztük, aki percekig dobálta magát a csőben, míg végül ki tudott jönni belõle.

Persze, ebben a vizsgálatban nem a születés tudatos felidézésének lehettünk tanúi. De mégis mi történt itt? A lehető legegyszerűbben és legtárgyilagosabban annyit mondhatunk: nagyjában azonos korú gyermekek viselkedése egy bizonyos játékhelyzetben feltűnően különbözik egymástól, s e viselkedésbeli és hangulati sajátosságok a születésük módjával összefüggésbe hozhatók. Vagyis: a születés élménye bizonyos élethelyzetekben (talán minden új, ismeretlen helyzetben) valami módon kihat a viselkedésünkre.

A születés egy misztikus csoda, s különösen azzá teszi a születési emlékezet. Lehetséges-e, hogy a születés valóban életünk első nagy problémamegoldása? Lehetséges-e, hogy ezen első nagy feladatnak sikeres vagy kevésbé sikeres megoldása megőrződik bennünk, s életünk során hatással van ránk? Amíg nem tudjuk biztosan a választ, csak sejtjük, hogy ez igenis lehetséges, addig is törekednünk kell arra, hogy nagy tisztelettel és szívesen fogadjuk az újszülötteket!" (Etényi Zsuzsa)

Lehet találgatni, hogy hóbort-e vagy nem, de egy anyát megfosztani attól a jogától, hogy - a biztonság szem előtt tartásával - megválaszthassa a gyermeke születési körülményeit, bűn.

Különben meg apuka se választhasson mást, csak kisautót a 20 év alatti fiának, mert nekem meg ez a heppem, hogy baromi veszélyes, ha egy szülő lóerőt tesz a gyerek feneke alá.

"Rossz a mi rendszerünk. Mert normális, vaginális szüléseknél semmi szükség nincs az én végzettségemre. Ha ezeket bábák segítenék, akik komplikáció esetén hívnák a specialistát, például engem, akkor három-négyszer ennyi beteget tudnék ellátni. Ez a mostani rendszer túl drága a páciens számára, nekünk pedig rém unalmas szakmailag. De mivel a nőgyógyászok jövedelmének több mint fele a szülésekből származik, így mindent meg is tesznek, hogy ne történjen változás."

(Ezt fogalmazta meg Duncan R., kaliforniai szülészorvos, amikor F. Vákonyi Zsuzsa interjút készített vele a "Normális szülés" című tanulmányához.)

Manapság nagy divat kérkedni a hazafiasságunkkal és ezzel párhuzamosan utálni mindent, ami Amerikából jön. Az ilyen ember el sem hinné, ha mondanám neki, hogy a gyerekei éppolyan kártékony szülészeti rendszerben születnek meg, mint az amerikai gyerekek.

A legnagyobb probléma az, hogy Geréb Ágnes pere miatt valójában nem a szülés biztonságáról van szó, hanem arról, hogy a szülést medikalizált körülmények között kell tartani ahhoz, hogy baba-mama túlélje. Ez a csúsztatás alkalmas arra, hogy a szülészorvosok megtartsák hatalmi pozíciójukat, és ezzel visszaélve plusz jövedelemre tegyenek szert. Mindeközben a csecsemőhalandóság tekintetében hátul kullogunk a nők szabad szüléshez való jogát tiszteletben tartó országokhoz képest (Csehország, Lengyelország, Ausztria, Hollandia, Németország, Kanada, Ausztrália, stb.).

Arról sajnos soha, senki sem beszél, mennyi komplikációt okoznak a természetes szülést tán soha nem látott orvosok azzal, hogy egy élettani folyamatba rutinszerűen beavatkoznak (oxytocinnal, burokrepesztéssel, császár-, és gátmetszéssel, stb.).

Soha nem sikerült még az Egészségügyi Minisztériumnak felülemelkednie konzervatív gondolkodásmódján, és észrevennie azt, hogy mennyit spórolhatna, ha a kórházi szülést nem orvosi, hanem szülésznői jelenléthez kötné. Miért? Egyrészt, mert olyan emberek ülnek ott, akik még KSH adatokat is szívesen átírnak az ügy érdekében. Másrészt, mert mindig a Magyar Orvosi Kamarával próbálják jóváhagyatni a törvénytervezetet. Ha valakinek nem érdeke a jelenlegi helyzeten változtatni, az épp a Kamara. A szülészorvosok marketingdumája a következő: a háborítatlan szülésre vágyók fanatizált emberek (figyeljük meg: nem egyszerűen fanatikusak, hanem olyanok, akiket "valaki" megvezetett), szüléslevezetés orvosi eszközök nélkül (melyek végén persze ott az orvos) az ördögtől való kísérletezés.

Geréb Ágnesnek sikerült az, amit sohasem akart: innentől minden nőre ferde szemmel néznek majd, aki háborítatlan szülésre vágyik, mert ez egyet jelent azzal, hogy "a céda, nézd már, képes kockára tenni a gyereke életét!"

Geréb Ágnessel együtt akkor most húzzuk le a klotyón az összes természetes szülést pártoló hírességet, kezdve Hajós Andrástól egészen Ranschburg Jenőig.

Jó, ha tudjuk: minden országban boszorkányperekkel indult meg a szülés "liberalizálása". Kitartás, talán az új kormány új minisztériumában új emberek lesznek majd, több ésszel és több empátiával.

Meglepő, de az alábbi történetek főszereplői hálásak a fogadott orvosaiknak, és valószínűleg fizettek az "élményért". Nem jut eszükbe, hogy másképp is lehetett volna szülni, nem mennek bele találgatásokba, mint én. A magam részéről hihetetlenül becsülöm azokat az édesanyákat, akik a felesleges beavatkozások okozta "nyomatott" szülés ellenére szép emlékeket őriznek a babájuk születéséről. Pedig a stáb megtett mindent, hogy elrontsa az élményt.

Adott tehát a Kismama magazin 2010 januári száma, két tipikus esettel, melyek nap mint nap megtörténnek kórházainkban. Mindkét szülés túlhaladta a kiírt időpontot. Ez azért fontos, mert az ilyen esetekben az átlagosnál könnyebben rábeszélhetők a mamák egy kis gyorsításra, hiszen már ők is nagyon túl akarnak lenni a dolgon.

Annamáriát azzal fektetik be a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházába, hogy a gép rendszeres fájásokat mutat. Magzatvíz vizsgálatot végeznek, persze ettől akkor is beindulnak az alhasi görcsök, ha amúgy a szülés egy hét múlva lenne. Két nap múlva, biztos ami biztos, egy terheléses teszt során oxytocint kap (miért nem várják meg, amíg beindul magától, nem értem). Kb. három óra múlva felfektetik a szülőágyra, folyamatos NST vizsgálat miatt (bárcsak ehelyett inkább engedték volna mozogni). Egyfolytában vizsgálgatják a méhszájat (gondolják magukban, hátha ettől megreped a burok, vagy lesz végre valami), két óra múlva burkot repesztenek (minek?!), két órán belül, orvosi segítséggel (egy ilyen erőltetett folyamat végén nem csodálom, hogy a mama minden ereje elfogyott) sikerül kitolni a babát.

Anikó a kiírt időpont után öt nappal megy magzatvíz vizsgálatra az Állami Egészségügyi Központ szülészetére, ahol az orvos közli, hogy folyik a magzatvíz (nyilván a vizsgálat hatására, mert különben a mama is észrevette volna korábban, no de mindegy). Itt is következik a burokrepesztés és az oxytocin infúzió (az ember nem is érti, hogy szültek a nők évezredeken keresztül enélkül a két beavatkozás nélkül), melynek adagját folyamatosan emelik, mert nincsenek fájások (Persze, nincsenek, miért is lennének, mikor még nincs itt a szülés igazi ideje.). Aztán be is indul a szülés, és mindenki elkezdi ajánlani Anikónak, hogy kérjen epidurális érzéstelenítést, mert nem tágul eléggé a méhszáj, és nem illeszkedik a baba feje (persze, mert az egész folyamat innentől kezdve kóros, és további orvosi beavatkozásokat igényel). Az orvos már vázolja a jövőképet: "Ha császár lesz, úgyis hátba szúrják!" Aztán jön egy újabb "szakszó": "Megkoronázzuk!" Természetesen császár lett belőle, ami nem is csoda.

Lehet, hogy ezek az anyukák nem tudják, hogy lehet másképp? Lehet, hogy nekik senki sem mondta el, hogy a terminus túllépés az esetek nagy százalékában nem igazi túllépés, csak elszámolták az időpontot? Lehet, hogy nem kérdezték meg őket, hogy akarnak-e oxytocint, vagy burokrepesztést, hanem kész helyzet elé lettek állítva? Vajon a szülészorvosok tájékoztatják ilyenkor a kismamát? Elmondják neki, hogy ha akar, ha van ereje, türelme, hogy a maga természetes módján szülje meg a babát, akkor nem kell még az oxytocin? Mennyire van választási lehetősége a szülőnőnek ma Magyarországon, ha ilyen helyzetbe kerül?

Kanadai példa Felicitásztól., ha valaki kételkedne abban, hogy másképp is lehet...

És egy művészi feldolgozása a medikalizált szülésnek, ha valaki még mindig nem értené, mit értek háborítatlanságon (Monty Python):

Tessék kipróbálni, milyen kakilni félülő helyzetben. Sok sikert! A nők joga ebben sérül leginkább a Péterfyben: csak abban a pozícióban szülhetnek, ami az orvosnak kényelmes.

Tájékozatlanságuknak köszönhetően sokszor mások döntenek a nők teste felett, a megkérdezésük nélkül. Ha nem akarod tudni, mi zajlik a szülőszobán, csak túl akarod élni, ez a cikk nem neked való!

A nők többsége ismerősök ajánlása alapján választ orvost. Az orvosok pedig általában kórházhoz kötöttek, így tehát a kismamák nagy részének adott, hol fog szülni. Nagyon kevés olyan anyuka van, aki elsősorban kórházat választ, ugyanígy ritkán elégednek meg a kismamák kizárólag fogadott szülésznővel. Pedig valahol szerintem itt kezdődik minden.

1. Tévedés
Megelégszünk a fogalmak, eljárások felületes ismeretével, és úgy gondoljuk, majd az orvos úgyis mondja, ha értenünk kell valamit. Az orvosnak azonban nem feladata ismeretterjesztő munkát végezni, és általában jellemző az egészségügyi alkalmazottakra a rutinszerűen munkavégzés. (Tisztelet a kivételnek.)  Nem fognak kérdezősködni, hogy pl.  adhatnak-e a babának vizet vagy cukros teát. Ha anyuka nincs résen, sok dolog másképp sülhet el.

2. Tévedés
Nem mindenki hajlandó várandósan szüléstörténeteket olvasni, nehogy még jobban megrémüljön, vagy hogy beképzeljen rossz dolgokat magának. Pedig mindent, amibe mélyebben beleássuk magunkat, általában meg is szeretjük, és kevésbé fogunk félni tőle, épp amiatt, mert jobban ismerjük. Ezzel az átlag magyar nő kiszolgáltatottá válik: nem tudja például, hogy amennyiben komplikációmentes  volt a terhessége, joga van visszautasítani a szülésindító technikákat (oxytocin infúzió, burokrepesztés), azt pláne nem tudja, ezeknek az eljárásoknak milyen előnyei és hátrányai vannak.

3. Tévedés
Van ugyan egy elképzelésünk arról, hogyan szeretnénk szülni, de nem írjuk le. Ez óriási hiba! Írd össze, mi az, amit szeretnél, és mi az, amit ha lehet, akkor elkerülnél. Egyszer hallottam valakitől, hogy a papír mindent elbír. Ráérsz majd utána azon gondolkodni, hogyan és kinek teszed fel a kérdéseidet. Ne az orvosod lebegjen a szemed előtt, amikor összeírod, hanem úgy írd le, mintha egy barátnődnek mondanád.

4. Tévedés
Annyira megbízunk a fogadott orvosban/szülésznőben, hogy elfelejtünk rákérdezni dolgokra, aztán csodálkozunk, hogy nem úgy zajlanak az események. Öreg hiba. Sokan közülük ellenzik a gátvédelmet, mert úgy vélik, a repedt seb nehezebben gyógyul, pedig lehet, hogy téged a barátnőd meggyőzött az ellenkezőjéről. Az is lehet, hogy esetleg valami miatt mégsem ő lesz ott veled, megbetegszik, elutazik stb.  és kiderül, hogy a kórház belső protokollja előírja minden első szülőnél a gátmetszést. Írd össze, milyen kórházak jöhetnek szóba, és próbáld meg kideríteni, náluk mi lehet a belső protokoll azoknál az eljárásoknál, amiket elkerülni szeretnél, és mik a lehetőségek, ha valamire igényt tartasz.

5. Tévedés
Előbb orvost választunk, aztán nézzük csak meg a kórházat. Hallottam már olyan történetet, hogy valaki a 8. hónapban látogatott csak el a kórházba, ahol a kedvenc orvosa praktizált, és akkor jött rá, hogy ő ebből nem kér. Minden kórházban vannak jó és rossz szülészek is, ezért előbb mérd fel a terepet, és a megfelelő kórházban válassz szimpatikus orvost vagy szülésznőt.

6. Tévedés
Inkább orvost fogadunk, nem szülésznőt. Nagy tévedés, hogy majd az orvos végig velünk lesz. A szülésznők fognak rengeteget segíteni, sokan ismernek közülük természetes praktikákat az összehúzódások beindítására, a fájdalom csökkentésére, őrajtuk múlik a gátvédelem, és ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen szülésznő van ügyeletben. Azt tanácsolom, ha fogadni akarsz szakembert, akkor szülésznőt fogadj mindenképp, orvost csak akkor, ha tényleg van pénzed rá.

7. Tévedés
Csak a szülés körülményeivel vagyunk elfoglalva, és elfelejtjük, hogy utána jön az igazi erőpróba: megtanulni szoptatni, ellátni a babát. A kórházak újszülöttosztálya legalább annyira különbözik, mint a szülészete. Így szülés után úgy érzem, fontosabb is ez, mint maga a szülés. Az első napokon nagyon sok múlik, főképp ami a szoptatást illeti. Ekkor jön rá igazán az ember, mekkora jelentősége van egy bababarát kórháznak, ahol nagyon meg kell indokolni, hogy egy baba bármit kapjon a saját anyukája tején kívül.

"Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy a magyar egészségügyi és szociális ellátás rendszerében – igen sok egyéb probléma mellett – sajnálatosan mellőzött terület a szülés, a születés méltó körülményeinek megteremtése, a női önrendelkezési jog szabad gyakorlása. Ezen a téren bizony igen sok a teendő, hogy valós és szabad választási lehetőségek álljanak a nők, a családok rendelkezésére..."

Így kezdődik az a levél, melyet még a választások előtt küldött szét a sajtónak, a pártoknak, képviselő-jelölteknek több érdekvédelmi szervezet.

A múlt szombaton benyújtott Nemzeti Együttműködés Programjának szociális fejezete a családok megerősítését és a gyermekvállalás elősegítését jelöli meg többek között kiemelt területként. Ami az egészségügyet illeti, annak „legfontosabb feladata az egészségmegőrzés, a prevenció. Betegségmegelőzésre összpontosító, egészségtudatos társadalmat építő, hatékony és hosszú távú programra van szükség.”

Ennek ellentmondani látszik az, hogy a program a szülés körüli anomáliákra egyáltalán nem tér ki, viszont koncentrált fejlesztéseket javasol a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések megelőzése és gyógyítása érdekében. Vajon világos-e számunkra, mit javítana a magyarok egészségi, szociális helyzetén az, ha minden kórházban elérhető lenne a technokrata szüléslevezetés mellett a háborítatlan szülés lehetősége is?

Sok helyen olvashatunk arról az irányzatról, melyet Frédérick Leboyer indított el. Ennek ismertetésére itt nincs hely, de a gyöngéd születésről talán mindannyiunknak van némi fogalma. Az ember az anyaméh melegét, sötétségét, puhaságát egy pillanat alatt felcseréli egy hideg, reflektorokkal bevilágított kórházi műtőre. Ha pedig ez még nem lenne elég, van úgy, hogy azonnal elvágják az addig éltető oxigént szállító köldökzsinórt, még mielőtt legalább egy picit sikerült volna a megszületés traumáján túljutnia az újszülöttnek, rázogatják, csöveket dugdosnak bele, lemossák. A legtöbb ember szkeptikus. Végülis, ha nem emlékszünk valamire, hogyan lehetne ránk hatással? Dr. Arthur Janov a ’80-as években megjelent The Lifelong Effects of the Birth Experience (A születés élményének életreszóló hatása) című könyvében azt állítja, igenis van. A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy közben soha nem érti a felmerülő egészségügyi kihívásait, tüneteit. Ami a születést illeti, elégedjünk most meg annyival, hogy nagy eséllyel megmarad a tudatalattinkban az emléke, és életünk során sok döntésünk mögött az akkor átélt élmények állhatnak. Minderre majd egy erről szóló bejegyzésben kitérek.

Abban azonban mindannyian egyetérthetünk, hogy a nőkre egészen biztosan hatást gyakorol a szülésük. Sok kutatás bizonyítja azt, hogy a sikeres szülésélmény nagyban befolyásolja a nők életét: hatékonyságukat, azt hogy egyébként az életben mennyire érzik kompetensnek magukat. A szakirodalom következetesen úgy fogalmaz, hogy a szülés élménye jelentős pszichológiai fontossággal bíró esemény. Azt mondják, örökérvényű hatása van a nő énképére, és pozitív hatása lehet más családtagokkal való kapcsolatára. Épp egy Ameriában élő magyar professzor, Csíkszentmihályi Mihály elmélete írja ezt le a legérthetőbben, bár ő a szülésélményt a könyvében nem említi. A flow olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. A tevékenység közben nem tapasztalunk boldogságérzetet, ahhoz túl erősen koncentrálunk, de utólag létrejön az önmegerősítés, a kiteljesedés és az elégedettség érzése – melyről Csíkszentmihályi kísérleti alanyai is beszámolnak.

Mekkora az esélye a kormányprogram alapján annak, hogy Magyarország szülészetei a közeljövőben felzárkózzanak a „fejlett nyugathoz”?

1. A program gazdasági jelentőséget tulajdonít az újszülötteknek, és a gyermekgondozásból visszatérő nőknek. „Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva aktívan részt vesz a javak előállításában. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, és ezt a magyar munkaerőpiacnak is fel kell ismernie, hogy a gyermekgondozásból visszatérő nők hatékonyabbak és pontosabbak.”
2. Elismeri, hogy az anyák diszkriminációnak vannak kitéve: „Szabályozással és munkaügyi ellenőrzéssel biztosítjuk a gyermeket nevelő nők diszkriminációjának megszüntetését.” Bár erre nem tér ki, de a nők jogainak korlátozása rögtön a szülőszobán elkezdődik, amikor a legtöbb kórház belső szabályozásának ellentmondanak a kismama olyan jellegű igényei, melyek nem veszélyeztetik sem az újszülött, sem az anya egészségét, és a fejlettebb egészségügyi kultúrával rendelkező országokban elfogadottak.
3. Többször elismeri, hogy területi minőségbeli különbségek vannak az egészségügyi alapellátásban: „Cél, hogy az egészségügyi alapellátás minőségi, emberközpontú és minden állampolgár számár a hozzáférhető legyen. A finanszírozásnak ösztönöznie kell az optimális betegutak megválasztását, és elő kell segítenie a területi és szakmai egyenlőtlenségek felszámolását. Aggasztó mértéket öltenek az egészségi állapot térségi és társadalmi egyenlőtlenségei is . Kiemelt cél a lakosság egészségi állapotának javítása és a területi különbségek csökkentése.” Ami a szülészeteket illeti, ez abban nyilvánul meg, hogy egyre nő a szülések száma a bababarát, illetve a haladóbb szellemmel rendelkező fővárosi kórházakban. Csak példaképp említem meg, hogy sok szülészeten még mindig nem engedik meg az anyukának, hogy vajúdás közben igyon és egyen, (pl. csokoládét vagy szőlőcukrot), vagy elvárják tőle, hogy a kitolási szakban fekve nyomjon.
4. „Biztosítani kell, hogy a mentőautók az ország valamennyi pontját 15 percen belül elérjék.” Ha ez megvalósulna, az lenne az első lépés az otthonszülések biztonságossá tételéhez.
5. Homályosan utal az írás arra a lehetőségre, hogy a szülésznők jogállását is rendezzék: „Célul tűzzük ki a szellemi szabadfoglalkozású státusz megteremtését. Kiemelten fontos, hogy a szakellátásban a szakdolgozói kompetenciák növekedjenek.” A szülészetben az lenne az igazi áttörés, ha a szülésznők saját protokolll szerint tevékenykedhetnének, nem pedig az orvosi szakma árnyékában. Több ország gyakorlata bizonyítja ennek működőképességét. A szülésznő az, aki meg tudja óvni az orvosokat a túldiagnosztizálás, a szülőnőket pedig a felesleges műtét (császármetszés), vagy csonkítás (gátmetszés) veszélyétől.
6. Általánosságban beszél a hálapénz kérdéséről is, holott ez egy nagyon komplex, a magyar társadalomba mélyen gyökerező dolog: „Az ágazat egyik legsúlyosabb gondja a hálapénzrendszer. Ennek fokozatos felszámolása csak a kiváltó okok megszüntetésével képzelhető el.” A leendő szülők ma leginkább három okból adnak pénzt az orvosnak: 1) Hagyományból, mert „illendő”. 2) A tájékozatlan kismama nagyon fél a fájdalomtól és a pénz adásával azt nyomatékosítja, hogy az orvos segítsen neki minél kevesebb fájdalommal, minél előbb túlesni rajta. 3) Azt fizetik meg, hogy ne alkalmazzanak olyan rutinbeavatkozásokat, melyek elavultak, és amire a szülők megítélése szerint semmi szükség. Furcsa ellentmondás, hogy az ember azért fizet, hogy ne kapjon szolgáltatást.

A fentiekből úgy tűnhet, soha nem volt még ennél jobb időszak arra, hogy a nők kiharcolják a szabad szüléshez való jogukat, azt, hogy normál terheség esetén szabadon eldönthessék, hol, és hogyan akarnak szülni. Azonban ahhoz, hogy ez meg is történjen, a törvényhozók figyelmét minél előbb a konkrétumokra kell irányítani.

Aki egyetért azzal, hogy változtatni kell a szülés körüli anomáliákon, írja alá és küldje el az alábbi petíciót!

Tisztelt Réthelyi Miklós Úr!

Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy a magyar egészségügyi és szociális ellátás rendszerében – igen sok egyéb probléma mellett – sajnálatosan mellőzött terület a szülés, a születés méltó körülményeinek megteremtése, a női önrendelkezési jog szabad gyakorlása. Ezen a téren bizony igen sok a teendő, hogy valós és szabad választási lehetőségek álljanak a nők, a családok rendelkezésére a gyermek fogantatásával, világra hozatalával, a kisgyermek egészséges körülmények között való nevelésével, a szülők családbarát foglalkoztatási formáival kapcsolatban, figyelembe véve az alkotmány 67. §-a (1) pontját:

A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

Konkrétan a következő területeken kívánunk változást:

1. A várandósok gondozásának felülvizsgálata: a gondozás ne csak abból álljon, hogy a várandós nőt „kötelező" vizsgálatokra küldik, ráadásul feleslegesen bonyolult utakkal, adminisztrációval (például feleslegesen kell a betegek közé mennie a háziorvoshoz szakorvosi beutalóért). Kapjon tárgyilagos, sokoldalú, személyre szóló tájékoztatást a végezhető vizsgálatoktól várt eredményekről, a kockázatokról, az esetleg felmerülő testi-lelki következményekről, a vizsgálatok visszautasításának lehetőségéről (összhangban az Egészségügyi Törvényben leírt betegjogokkal), és ne presszionálják idejétmúlt vizsgálatok, fölösleges beavatkozások irányába.

2. A gyakorlatban is valósuljanak meg a Terhesgondozásról szóló 33/1992 NM rendelet azon rendelkezései, hogy a gondozást végzők kiemelt figyelmet fordítanak a szoptatás támogatására, szorgalmazására a szülés előtt és után is. Az anyatej a baba tökéletes tápláléka, és megfelelő információkkal, támogatással biztosítani lehetne, hogy az édesanyák túlnyomó része ezt meg tudja adni gyermekének hosszú távon, akár munkába állása mellett is. A kutatási eredmények, tapasztalatok egybehangzóak és könnyen hozzáférhetőek; egyedül a hazai, sok helyen még mindig elavult szakmai gyakorlat, illetve az anyatejet helyettesítő termékek gyártóinak lobbija gátolja a változást. Mindez népegészségügyi, mentálhigiénés szempontból is óriási előrelépés lenne.

3. A nő, a család szabadon választhassa meg a szülés helyszínét, legyen az kórház, szülőotthon, otthon. Rendezzék végre az intézeten kívüli szülés körülményeit, legyenek megteremtve a jogszabályi, finanszírozási és oktatási feltételek az otthonszülést vagy születésközpontbeli szülést kísérő bábák működéséhez.

4. Szűnjön meg az intézeten kívül szülő nők és gyermekeik hátrányos megkülönböztetése, többek között a TB-finanszírozásban és az anyakönyvezésben.

5. Teremtsék meg az ambuláns szülés jogi keretrendszerét: a gyakorlatban is valósuljon meg, hogy a szülés után a kórházból távozni kívánó édesanya és gyermeke gördülékeny és egyszerű papírmunkával, hátrányos megkülönböztetés nélkül hazamehessen, és a kórház ne korlátozhassa az önrendelkezés alkotmányos jogát. A szülés és az ellátás finanszírozásának módosításával érjék el, hogy az intézmény ne legyen ellenérdekelt a hazaengedésben.

6. Az intézményeknek nyilván kelljen tartani és nyilvánosságra kelljen hozni a vajúdás és szülés során alkalmazott eljárásokra vonatkozó adataikat (a jelenleginél részletesebben kitérve többek között, de nem kizárólagosan a szülésindítások módjára, gyakoriságára és indikációjára, a gátmetszések és császármetszések gyakoriságára és indikációjára, a császármetszés utáni hüvelyi szülés gyakoriságára, a gyermeki és anyai mortalitási és morbiditási adatokra; e statisztikai adatok közérthető formában, intézetenkénti lebontásban álljanak a nyilvánosság rendelkezésére).

7. A kórházi gyakorlatban valósuljon meg a baba- és anyabarát szemlélet, vagyis (az alábbi lista nem kizárólagos)

- támogassák a szoptatást, például a WHO-UNICEF által a sikeres szoptatás elérése érdekében megfogalmazott 10 lépés a bababarát kórházakért kezdeményezés keretében (csatolva);

- az Egészségügyi Törvényben biztosított jogok szerint az újszülöttön végzett minden beavatkozásról és vizsgálatról nyújtsanak kielégítő tájékoztatást, a babát kísérhesse el a szülő, gondviselő, vagy az általa megjelölt személy a vizsgálatokra;

- biztosítsák, sőt, bátorítsák a baba és a mama zavartalan együttlétét, a közvetlen testkontaktust lehetőség szerint azonnal a szülés után;

- bátorítsák a szülők és az újszülött közötti érintéseket, a testközelséget és a szoptatást akkor is, ha a baba beteg vagy koraszülött, tegyék lehetővé és szorgalmazzák a baba egészségére, gyarapodására is áldásos hatású ún. kenguru-módszer alkalmazását (inkubátor helyett a szülők minél többet tartják a babát szoros testkontaktusban);

- az Egészségügyi Törvény értelmében biztosítsák az anyának, hogy az általa kiválasztott személyek (apa, partner, családtagok, dúla, barátok) jelen lehessenek a vajúdás és szülés során, biztosítva a szülő nő számára a szükséges folyamatos érzelmi és fizikai támogatást;

- a gondozás és ellátás során vegyék figyelembe és tartsák tiszteletben a kulturális, vallási, világnézeti, értékrendbeli vonásokat;

- tegyék lehetővé a szabad mozgást, a testhelyzet szabad megválasztását a vajúdás és szülés során, ne legyen a lichotómiás (kőmetsző) póz az általános gyakorlat;

- legyenek az intézményekben kidolgozott szabályok a más szülészeti szolgáltatókkal (beleértve az intézeten kívüli szüléseket kísérő bábákat) való együttműködésre, a gondozást végző személyekkel való kommunikációra;

- a kórházi protokollokban vegyék figyelembe a szülészeti-nőgyógyászati szakmára vonatkozó tudományos kutatási eredményeket, valamint a WHO (Egészségügyi Világszervezet) vonatkozó ajánlásait, és ezeknek megfelelően rendszeresen vizsgálják felül ezeket a protokollokat, így például ne alkalmazzanak rutinszerűen olyan beavatkozásokat, amelyek bizonyítottan és egyértelműen károsnak minősülnek vagy legalábbis hasznuk tudományosan nem igazolt (pl. borotválás, beöntés, étel-ital korlátozása, kanül bekötése, folyamatos magzatmonitorozás CTG-vel, ld. a levél végén a részletes listát), más eljárásokat pedig korlátozzanak.

- a személyzet legyen kiképezve és támogassa a nem-gyógyszeres fájdalomcsillapítási módszereket, és kerülje a rutinszerűen, nem kifejezetten a komplikációk elhárítása érdekében adott érzéstelenítő és altatószerek használatát, amelyek a szülő nő élményét, tudatállapotát és a baba állapotát is károsan befolyásolják.

8. A kisgyermekes családok számára legyenek családbarát foglalkoztatási lehetőségek, például a GYED melletti, de otthonról végezhető munka lehetőségének kialakításával, a részmunkaidő, a távmunka és a családbarát munkahelyek kialakításának további szorgalmazásával, az apák munkaidő-kedvezményével.

9. A munkaerő-piacra való visszatérést támogatandó biztosítsanak megfelelő számú és színvonalú, a szülők munkaidejéhez jobban igazodó bölcsődei és óvodai férőhelyet, reális árú családi napközit. Szorgalmazzák és egyenlően támogassák az állami és magánintézmények létrehozását, működtetését.

Háborítatlan szüléseket, humánus és korszerű kórházi gyakorlatot, a családok életét megkönnyítő döntési lehetőségeket, széles körben hozzáférhető információkat kívánunk tehát, amelyek érzékelhetően javuló közérzeti, jogi, demográfiai, népegészségügyi és gazdasági helyzetet eredményeznének közép- és hosszú távon.

Mit és hogyan kíván tenni az említett kérdésekben?

Részletes válaszát türelmetlenül várjuk.

Ajánljuk figyelmébe a mellékletet a bababarát kórházakról, az Európai Unió vonatkozó irányelvét és a WHO szülészeti ajánlásait.

Tisztelettel:

……………………………………

A szülésem előtt egy hónappal kórházat váltottam. Miért? Mert volt egy elvárásom arról, mit akarok, és mit nem, és ez úgy látszik, ellentmondott bizonyos intézmények belső protokolljának.

Amikor nekiszegeztem a szülésznek a kérdéseimet, kicsit hülyén éreztem magam, hogy mit okoskodok itt, soha nem láttam szülést. Az üzletkötői vérem azonban nem engedte, hogy egy 100.000 Ft-os tárgyaláson befogott szájjal üljek. A doki megbukott. Nem az egyetemen (sajnos). Nálam.

Először arra gondoltam, csinálni kellene egy tárgyalástechnikai tanfolyamot szülészorvosoknak, hadd tanulják már meg, hogyan kell megnyerni egy ügyfelet. Aztán inkább indítottam egy blogot a szülőknek, hogyan nyerjék meg a legjobb stábot kisbabájuk érkezéséhez. :-)

Ha a kismama feltesz 30 kérdést az egészségügyi szakembereknek, a 10. után általában csodálkoznak. Esetemben a szülésznők állták a sarat. Hülyét csak a doki csinált magából.

Bár pozitív végkifejlete lett az alaposságomnak, egy gondolat mégsem hagyott nyugodni. Jó-e, ha ennyire megtervezzük a szülésünket?

Egyáltalán, miért kérdez/tervez az ember?
1) Mert fél attól, ami vár rá, és amit egyáltalán nem ismer.
2) Nem bízik azokban az emberekben, akik ott lesznek vele.
3) Önbizalomhiánya van.
4) Nem bízik abban, hogy a kísérője (pl. férje) az adott pillantban megbízhatóan képviselni fogja az érdekeit.

Egyre jobban kezd divattá válni a szülési terv írása, pedig elég naív elképzelés, hogy majd mi leírjuk, hogyan lesz. Ez nem egy olyan dolog, ami tervezhető. Lehet, hogy konkrét ötleteink vannak, és a kórháznak is megvannak a maga víziói, de azért a szülés mégiscsak kiszámíthatatlan. Isten, vagy a természet - ki miben hisz - igencsak meglephet mindannyiunkat. A szülési terv a legtöbb kismama számára leginkább arról szól, milyen rutinbeavatkozásokat alkalmaz a kórház, és hogyan kerüljük el őket. Ugyanakkor egy jó eszköz arra, hogy átbeszéljük a témát az orvosunkkal. Miközben megosszuk kívánságainkat az orvossal, kaphatunk egy képet az ő filozófiájáról, hozzáállásáról, és arról, mennyire van hajlandósága egyáltalán bevonni minket a döntéshozatalba.

Amikor leültem, hogy összeírjam, milyen kérdéseket szeretnék feltenni, elolvastam egy csomó könyvet. Minél jobban megismertem a rám váró eseményt, annál kevésbé féltem. Örültem, hogy lám, milyen szépen életet lehet adni a babának. Elképzeltem, hogy bemegyek egy szép napon a kórházba, megszülök, oszt csók. Akkor kezdtem el idegeskedni, amikor rájöttem, hogy a választott kórház és orvos nem mindenben támogatja az elképzeléseimet. Például annak ellenére, hogy sok helyen olvastam róla, hogy jó, ha a kitolási szakban én választom meg a testhelyzetem, ők mégis elég rugalmatlannak mutatkoztak abban, hogy a fekvő pozíciótól bármennyire is eltérjünk.

Volt néhány hét, amikor már rémesen közel volt a kiírt időpont, mégsem volt halvány lila gőzöm sem, hova megyek, ha történik valami. Semmi más nem foglalkoztatott, csak hogy ezt megoldjam. Óriási kő esett le a szívemről, amikor végül megtaláltam a megfelelő helyszínt és stábot. Akkor, és csak akkor voltam képes ellazulni, és elkezdeni dolgozni azon, hogy felkészüljek belül a szülés munkájára. Sajnos nem volt már elég időm hozzá, hogy kellőképp átadjam magam ennek a feladatnak. Úgy gondolom, az elsőként kiválasztott orvos és kórház rugalmatlansága miatti késlekedés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mire elérkezett a szülés ideje, nagyon kimerült voltam.

Az a nő, aki nem képes 100 %-ban rábízni magát azokra az emberekre, akik az eseménynél körbeveszik, arra fogja fecsérelni az energiáját, hogy a környezetét kontrollálja, ahelyett, hogy a saját kemény munkáját elvégezné, és átadná magát a benne ébredő erőknek.

Az a nő pedig, aki talált olyan szakembert, aki 100 %-ban támogatja a szülési tervét, azt gondolhatja, mindent megtett, nem aggódik többé, és elfelejti, hogy a munka oroszlánrészét ő fogja elvégezni. Nem olvas többet utána, nem készül, így váratlanul érik őt a kihívások.

Szülési tervet írni tehát legalább annyira hasznos, mint amennyire káros.

Azt javaslom, az ember tervezze meg még a várandóssága elején, hogyan szeretne nekifutni a szülésnek, és minél hamarabb találja meg a megfelelő szakembert és helyszínt hozzá. Addig azonban ne nyugodjon, amíg meg nem találja. A félmegoldás szokta azt eredményezni, hogy az ember menet közben, mondjuk a 8. hónapban kényszerül váltani. Ne vegyük félvállról, ne legyünk lusták, és ne legyünk szégyenlősek kérdezni. Ezután tegyünk egy pontot ennek a feladatnak a végére, és vessünk véget a fejünkben annak az aggodalomnak, hogy hol és kinél fogunk szülni. Ezután lehet felkészülni, erőt gyűjteni, befelé fordulni.

Példaképp álljon itt az én listám. Persze mindenkinek más lehet a fontos. Nekem ezek számítottak.

1. Elérhető-e számomra  a szülész telefonon 0-24 óráig?
2. Be kell-e feküdni a 41. hét után a kórházba?
3. Túlhordás esetén legkésőbb mikor indítják el a szülést?
4. Mikor induljak el a kórházba?
5. Mikortól lesz mellettem?
6. Ki fog a kórházba érkezéskor megvizsgálni?
7. Javasolja-e a borotválást/beöntést?
8. Vajúdás alatt ki és milyen gyakran vizsgál meg?
9. CTG-re milyen gyakran tesznek a vajúdás alatt?
10. Szokott-e rutinszerűen szülésindító/gyorsító technikákat alkalmazni?
11. El lehet-e ezeket kerülni, vagy a kórház belső protokollja előírja az alkalmazásukat?
12. Ha a szülés magzatvíz-folyással indul, mennyi időt lehet várni arra, hogy maguktól alakuljanak ki rendes méhösszehúzódások?
13. Milyen természetes módszereket használ, hogy a vajúdást segítse?
14. Lehet-e enni, inni is a vajúdás alatt?
15. Választhatok-e testhelyzetet a vajúdás alatt?
16. Választhatok-e testhelyzetet a kitolási szak alatt?
17. Ért-e a gátvédelemhez?
18. Első szülésnél van-e rutin gátmetszés?
19. Mikor vágják el a köldökzsinórt?
20. Megvárják-e, hogy megszülessen a méhlepény, vagy elősegítik azt?
21. Milyen fájdalomcsillapítási lehetőségek vannak?
22. Velem lehet-e a baba az első órában úgy, hogy nincs rajta ruha (a bőrömhöz érhessen)?
23. Megfürdetik a születése után, vagy csak letörlik a magzatmázat?
24. Van-e rooming-in?
25. Adnak-e a babáknak folyadékpótlást?
26. Adnak-e a babáknak táplálékkiegészítést?
27. Tudnak-e segíteni mellre tenni a babát?
28. Van-e mellszívó berendezés az osztályon, mennyire hozzáférhető, hány db.?
29. Mennyit kér a szülésért?
30. Miért lett szülész?

Természetesen a Nagy Szülészet Teszt során a fenti kérdésekkel fogom a kórházakat felmérni.

... maga meg toljon, ahogy a csövön kifér, mással ne foglalkozzon!

Az ájulásos apuka mögött rögtön jön a sorban a videókamerás jogász. Egy copy megy a családi archívumba, egy a bíróságra, ha kell. Őszerinte a gyerek 20 évig garanciás, akkor is, ha nem eredeti csomagolásban viszik vissza. (Az addigra khm meggyűrődik kissé.) Vagy ott a menáger, aki a szülés előtti hétvégén, a céges vacsorán összekeveri az aperitif és a főétel fogalmát, aztán otthon a stresszre fogja az egészet. Persze szülésnél ő a macsó, aki mellett eltörpül az asszony teljesítménye. Markáns, bár szerethetőbb kategória a jól-megmondom blogíró, aki lealázza az összes kismama oldalt, közben titokban internetes szülésfelkészítőre „jár”, végül csinál egy kispapa blogot.

A hálapénzzel sokszor épp azt kapjuk, amit nem szeretnénk. Minden leendő szülő mélységesen gondolja át, kinek és miért fizet! Akkor is erre biztatok mindenkit, ha már tudja, hogy kinél fog szülni. Ennek a babának nem lesz több születése, csak ez az egy. Az anya felelőssége számára a legjobbat biztosítani.

Szeretném leszögezni még itt az elején: nem vagyok otthonszülés-párti, és orvosellenes sem. Azt gondolom, minden nőt megillet a jog, hogy ott szüljön, ahol a legnagyobb biztonságban érzi magát, azért, mert akkor lesz a szülése is hatékony. Ha pedig a szülőnő elhiszi magáról, hogy meg tudja csinálni, nincs teledumálva a feje a negatív eshetőségekkel, és olyan környezetben van, ahol biztonságban érzi magát, akkor a legnagyobb az esélye a komplikációmentes szülésnek.

Meggyőződésem, hogy a kórházi légkör, hacsak a szülészeti osztály vezetése nem tesz lépéseket ellene, egészen másról szól. A betegek többsége, akik kórházba kerülnek, hiába gondolkodnak pozitívan, hiába veszi körül őket biztonságos légkör, nem fognak meggyógyulni. Sorsuk jobbra fordulását leginkább konkrét orvosi beavatkozásoktól remélhetik.

Mit teszünk mi, átlag magyar nők, hogy bebiztosítsuk a szülésünket? Pénzt adunk. Miért? Nem is tudom. Talán, mert feltételezzük a szülészorvosról, hogy  egyébként nem venné komolyan a munkáját?

Gondoljunk bele, milyen lehetetlen küldetést várnak el a természetes szülésre vágyók a fogadott orvosuktól: legyen jelen a szülésnél, és miközben tanúja szenvedésüknek és fájdalmuknak, üljön tétlenül, és lehetőleg egy ujjal se nyúljon hozzájuk addig, amíg az TÉNYLEG nem indokolt. Közben ő olyan sebészeti tudás birtokában van, melynek segítségével ott helyben elejét tudná venni minden további nehézségüknek.

Ahhoz, hogy ezt valaki kezelni tudja, képesnek kell lennie a két merőben ellentétes világ közötti éles váltásra. Egyik pillanatban még csendes szemlélő, a másikban a helyzet ura. Ezzel, mármint az átváltással talán még nincs is akkora gond, mint azzal, hogy az ő vállára helyezik, hogy eldöntse, MIKOR fog váltani. Óriási felelősség ez akkor, ha egyszerre két életet bíznak rá.

Hadd kérdezzem meg a kedves olvasót, mit tenne egy ilyen helyzetben? Adott egy vajúdó nő, egy úton lévő kisbaba, az ön kezében minden létező tudás arról, hogyan lehet a szituációt minél hamarabb szinte 100 %-os biztonsággal megoldani, és ön az egyetlen felelőse annak, hogy baba és mama egyaránt egészségesen jöjjenek ki a helyzetből. Nem kérdés: nem várna rá, mit hoz a természet; alkalmazná a tudását. Legyen vége minél előbb a fájdalomnak, legyen végre az anya kezében a gyermeke, ennyi. Repeszt, gyorsít, nyom, vág. Ezt tanulta az egyetemen, és ez látszólag jobb, és hatékonyabb, mint passzívan szemlélődni, és körmöt lerágva várni, hogy a nő megtalálja az összehúzódások között a saját útját.

Mivel lehet egy orvost leginkább sarokba szorítani egy szülés után? Azzal, ha ráfogják, hogy ott volt az orra előtt a vészhelyzet, pénzt kapott érte, és mégsem tett semmit. Ezt megelőzendő, mit fog tenni? Cselekedni. Mert ezt diktálja a józan ész abban a lehetetlen helyzetben, amibe őt kényszerítik. Persze, nem mondom, hogy most kollektíven kezdjük el sajnálni az orvosokat, talán inkább a háborítatlan szülés élményétől megfosztott babát és mamát. Csak szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy ami elé a fogadott orvosokat állítjuk, az egy, a baba és a mama számára semmiképp sem hasznos eredményt hozó fejtörő. Ez a szülés orvostudományi paradoxona.

Hogy ne maradjunk megoldás nélkül, gondoljuk végig, mit jelent egy szülésznő  bevonása a szituációba. Ő van ott végig mellettünk, inkább passzív, mert ő nem repeszthet, gyorsíthat, nyomhat vagy vághat, legalábbis orvos nélkül nem. Ő nőből van, szült már életében, ismer praktikákat, melyeket empatikus készséggel alkalmaz addig, amíg látja, hogy van hatása, és amíg érzi a szülőnőből az együttműködést. Ha pedig csődöt mondanak az ötletei, jöhet az orvos, a cselekvő része az apparátusnak, ha szabad így fogalmaznom, de akkor már senkinek nem kérdés, hogy a tettek mezejére lépjen-e. Ráadásul, ha az orvos nem fogadott, "csak" ügyeletes, attól még nem véletlenül alkalmazzák a kórházban. Miért ne bízhatnánk meg kérdés nélkül bármelyik orvosban? Miért ne tehetnénk meg, hogy a szülésznővel alakítunk ki egy mély, bizalmi kapcsolatot, és rábízzuk, hogy "tárgyaljon" az orvossal, amikor eljön az ideje?

Léteznek olyan kórházak Magyarországon, ahol az orvosoknak nem derogál, ha a kismama csak szülésznőt fogad. Tessék venni a fáradtságot, és megkeresni az ideális helyet. Én a szülés előtt egy hónappal találtam rá a szülésznőmre, és ehhez kórházat is kellett váltanom. Nem bántam meg. Adhatunk pénzt az orvosunknak, de ezt azzal a biztos tudattal tegyük, hogy van még valaki, akiben ő is, mi is megbízunk, és aki kitölti a "hézagot" a passzív és aktív részvétel között.

Miért akarnak egyes nők beleszólni a szülésük körülményeibe? Megengedjük-e nekik? Meg tudják-e jelenleg tenni, hogy a legközelebbi kórházban az elképzeléseik szerint szüljenek? Egyáltalán, miért megy ez a vita a szülés helyszínéről és hogyanjáról?

Magyarországon adott az orvosválasztás szabadsága. Minden beszámítható, ápolásra szoruló embernek joga van továbbá eldönteni, melyik kezelést veszi igénybe, és melyiket nem. Ezen belül a szülőnő esete egy kivételes kategória. Ő is jár kontrollra, mint a betegek, de az ő állapota az esetek nagy részében megoldódik magától, beavatkozás nélkül. A másik feléhez szükséges némi külső segítség, nem műtét, csak egy-két szakmai fogás, a szülésznők általában mind tudják ezeket. Orvosra csak nagyon kicsi százalékban van szükség. Ennek ellenére folyamatosan nő a császármetszések száma.

A szakmában létezik a túldiagnosztizálás fogalma. Erről fogok még írni, de a lényege, hogy ha egy szülés közepén bizonytalan a helyzet, akkor a szülész jobban teszi, ha inkább beavatkozik. Ugyanis amennyiben nem tesz semmit, és mégis baj van, ő az első, akit megvádolnak azzal, hogy nem segített. A  fénysebességű hírek, botrányok, és rutinná váló császármetszések világában a nőknek egyre nehezebb bízniuk saját magukban, ezért egyre gyakrabban adják ki a kezükből a saját szülésük feletti kontrollt. Amíg az emberek úgy gondolják, a szülészorvos megfizetésével megvásárolhatják a komplikációmentes, gyors szülést, addig a nőknek nincs igazi választásuk.

Vissza kellene adni a nők önbizalmát a saját testükben, a saját képességeikben. Nem gondolom, hogy a nőgyógyász kellene, hogy lelki nevelést tartson a terhesgondozáson. Sokkal előbb el kell kezdeni, mondjuk a biológiaórákon. Nagy a felelőssége a negatív híreket megszellőztető, pozitív tapasztalatokat elhallgató médiának is. A nőgyógyásznak/szülésznek kötelessége lenne, főképp, ha meg is fizetik, minden kismamának feltenni azt a kérdést, hogyan képzeli el a szülését. Ehhez képest sajnos sok orvos úgy gondolkodik, ő már látott épp elég szülést, tudja, mi várható, és majd mondja a kismamának, mikor mit tegyen, ha eljön az ideje.

Az az elenyésző számú kismama, aki igenis tudja, hogy például nem akar rutin oxytocint és burokrepesztést, azzal kénytelen szembesülni, hogy az elképzeléseit nem fogadják a kórházak kitörő örömmel. Íme egy példa. Igényük időnként a belső szabályozásnak mondana ellent, és sokszor kell keresgélni, mire a megfelelő stábot és helyszínt megtalálják. Megjegyzem, szerencsére lehet ilyet találni. Igazi választása akkor lenne a nőknek, ha valós információkat kapnának, nem pedig futószalag szülészeteket.

Eldöntöttem, letesztelek néhány frekventált szülészetet, hogy lássuk, miről is beszélek, amikor azt mondom, nincs szabad választás. Bemegyek, és kismamaként felteszek néhány kérdést. Bele fog telni egy kis időbe, amíg megszervezem, 7 hónapos babával, autó nélkül nem könnyű. Addig is írok majd a Péterfy Szülészetről, hiszen ott valóban jártam pocakosan tavaly ősszel.

Olyannyira egyetértek azzal, hogy hallgatás vagy támadás helyett jobb a kommunikáció és a pozitív kezdeményezés, hogy elgondolkodtam azon, vajon nem estem-e át a ló túlsó oldalára azzal a szándékommal, hogy szüléstörténeteket elemezzek, és orvosi beavatkozásokat kérdőjelezzek meg.

Az eredeti motivációm az, hogy a szüléstörténetekből sajnos úgy tűnik, a magyar nők nem kellőképp felvilágosultak a jogaikról és lehetőségeikről, valamint azokról az egyszerű összefüggésekről, melyek kiragadták a kezükből a saját szülésük feletti kontrollt.

Felicitász bejegyzésében nagyon inspiráló módon írt arról, hogy a Midwifery Today c. szaklap szülésznőknek és bábáknak rendezett konferenciáján számtalanszor hallotta, hogy "szeresd a szülészorvost, tiszteld a pozícióját és az álláspontját, hacsak nem akarod te csinálni a császármetszéseket is - és ugye hogy nem akarod; ha akarnád, nem bába lennél, hanem te is orvosnak mentél volna". Idézte Ina May-t, aki szerint álljunk hozzá mi magunk (a szülészet jelenlegi körülményeihez) a lehető legjobban, és addig is használjunk fel mindent, amit akarunk, abból, ami már elérhető (dúlák, alternatív szülőszoba, bábaház, kedves, nagytudású és kommunikációképes orvosok preferálása, frissen lefordított szakirodalom stb.), ezzel is demonstrálva, hogy igen, van rá igény, és még többre is.

Valóban vannak orvosok, nem is kevesen, akik mindennapos munkájuk során rendszeresen bebizonyítják a hozzáállásukkal, hogy értik, hol a helyük a szülés során. Hogy csak egy személyes példát emeljek ki: az én szülésem elhúzódott, közben az ügyeletes orvosok váltották egymást. Nem okvetlenkedtek, nem sürgettek, nem akartak oxytocint adni, adtak még két órát, meg még két órát, hátha elindul magától. Az ügyeletes doktornő késlekedés nélkül, azonnal megjelent a kitolási szak elején (addig nem is láttam, a férjem és a fogadott bábám voltak a segítségemre). Megállt tiszteletteljes távolságban, onnan mondta halkan, hogy itt őrá nem is lesz szükség, majd amikor úgy hozta a sors, tartotta a lábamat. Ilyen is van, így is lehet, Magyarországon is. Jó lenne, ha minden nőhöz eljutna az a néhány alapinformáció, amitől bátorsága, önbizalma lesz, amitől megérti, hogy beavatkozások nélkül jobb szülni, és veszi a fáradtságot a megfelelő helyszín és stáb megtalálásához. Sokan nem értik, miért olyan fontos, hogy milyen körülmények között születünk, csak legyünk egészségesek. Erre egy későbbi posztban kitérek.

A tapasztalatom az, hogy az átlag magyar nő fél a fájdalomtól, ennélfogva manipulálható, ráadásul élénken él a köztudatban, hogy fogadott orvos nélkül rizikós szülni. Nem tudom megszámolni, édesanyám hányszor kérdezte tőlem aggódva, van-e már orvosom. Majdnem akkora dolog volt az ő szemében orvos nélkül szülni, mintha legalábbis otthon akartam volna. Ő persze annak idején nem szülésznővel vajúdott, hanem egyedül. A nők többségének ez nem nyilvánvaló, hogy az orvos csak a végén jön oda. Mindezen okok, a félelem és a tradíció, valamint a high-tech eszközök és a tudás adják a lovat a szülészorvosok alá, hogy támogatás helyett ledirigáljanak egy szülést. Sajnos, mi nők dobjuk fel nekik a labdát.

Véleményem szerint hálapénzt akkor ad az ember, ha előzőleg nem tárgyalt arról, hogyan szeretné majd, és mik az elvárásai. Ha korábban megegyezés született a két fél között arról, ki mit ad, és mit kap, azt üzletnek hívják. A hálapénz intézménye tehát megakadályozza a nőket abban, hogy hangot adjanak az elvárásaiknak, lehetővé teszi nekik, hogy kiadják a kezükből az irányítást, és felhatalmazza az orvost a dirigálásra. Még ha egy szülés nem is úgy zajlik, ahogyan azt az ember előzőleg elvárja, azért ha bármelyik bábát megkérdezném, valószínűleg egyetértene abban, hogy az, hogy mi van egy leendő anya fejében a szüléséről, nagyban meghatározza annak kimenetelét.

Én a leendő anyáktól kérdezem: szeressük-e a szülészorvosokat. A sajátunkat, ha van, lehet, sőt, kell szeretni, kell vele kommunikálni. Azonban úgy gondolom, mielőtt általános tisztelet övezné a szülészeket, először nekik kellene azt bebizonyítaniuk, hogy lépést tartanak a korral. Amennyiben sikerül véget vetniük a felesleges rutinbeavatkozásoknak, elhisszük nekik, hogy nemcsak értenek a szakmájukhoz, de a hozzáállásuk, a szívük  is a helyén van. Ugye, abban egyetértünk, hogy a szülészetek elavult szabályait átírni nem pénzkérdés? Vagy mégis...?

Épp akkor döntöttük el a férjemmel, hogy veszünk egy saját házat, amikor az első babánk megfogant. Amint kiderült, hogy nemsokára hárman leszünk, még nagyobb erőkkel kerestük álmaink otthonát. Nem kevesebb, mint 100 ingatlant kellett megnéznünk ahhoz, hogy megtaláljuk azt, ahova kompromisszumok nélkül be tudunk költözni. Közben mindketten sokat dolgoztunk.

Én üzletkötőként havi 3500 km-t vezettem Budapesten és környékén. Hát, ez nem az az ideális babavárós időszak volt, amiről álmodtam… Ahelyett, hogy a kislányom méltó fogadására készültem volna, csempéket válogattam a barkácsáruházakban, hiteltanácsadókkal tárgyaltam, bútoráruházakba rohangáltam. A 28. hétig dolgoztam nagyon aktívan, az utolsó munkanapomon, hogy becsülettel át tudjam adni a folyamatban lévő ügyeket, este 8-ig ültem a számítógép előtt.

Aztán snitt. Azt hittem, most jön életem legfelhőtlenebb korszaka. A Nagy Babaprojekt. Valóban így is lett, de ehhez néhány akadályon még át kellett ugranom. A kivitelező természetesen nem adta át időben a házat, ezért ideiglenesen anyukámhoz és a nővéremhez költöztünk. Közben a vashiányos vérszegénységem miatt beutaltak hematológiára, ahol nem voltak hajlandók időpontot adni, csak egy hónap múlva. Végül sikerült egy másik hematológushoz eljutnom, aki rámnézett, és azt mondta, nagy valószínűséggel cöliákia. Tessék? Akkor nem ehetek többé kenyeret? A nyolcadik hónapra a vérvizsgálat egyértelműen bebizonyította: lisztérzékeny vagyok. Több hét nyomozás – közben költözködés – következett, mit ehetek, hogy legyen ezentúl. Vagyonokat költöttem speciális lisztre, kenyérre. Kinek volt itt ideje azon gondolkodni, hol szüljek, és mégis hogyan?!

Valahogy végre sort kerítettünk arra, hogy meglátogassuk a nőgyógyászom férjét, aki szintén szülész, a magánrendelésén. Ez szerintem speciális magyar felállás. Asszony rendel ingyen az sztk-ban, apuka pedig az állami apparátust ingyen felhasználva vezeti le asszony kuncsaftjainak a szülését, persze némi honoráriumért cserébe. Akkor valahogy nem éreztem ezt furcsának, mindenki tudja, fizetni kell a szülésért, és kész, gondoltam. Elmentünk megnézni, szimpatikus-e a fazon, és megkérdezni, mennyit kér. Pénzünk persze semmi nem volt, a költözés mindent felemésztett.

Az orvossal való első beszélgetésre úgy készültem, mint valami vizsgára, mert fontos volt nekem, hogy hogyan jön világra az én gyönyörűm. Sok könyvet átolvastam kutyafuttában, ilyet is, olyat is. Nem írok neveket, tessék megnézni a tatabányai megyei könyvtár választékát, na azt mindet végiglapoztam. A könyvekből, mintha valami homályból jönnék ki a fényre, elkezdett leesni, hogy a szülés körül hemzsegnek a szakmai ellentmondások, nem csak nálunk, hanem szerte a világon. Nagy volt bennem a csalódás: egészen addig azt hittem, majd bemegyek a kórházba, „megszülök, oszt csók”. Ami számomra azt jelentette, hogy áll körülöttem néhány hozzáértő, végignézik, hogy milyen frankón csinálom, nem nyúlnak hozzám egy ujjal sem, majd pedig boldogan hazatérünk a babával. Tessék nyugodtan mosolyogni, én ilyen naív vagyok. Az élet rögtön igyekezett is bizonyítani, hogy mennyire nagyot tévedtem.

A doktor úr, aki akkor látott engem először, az ötven perces expozéjában elmondta, hogyan fogok szülni, bőven teret engedve a negatív események taglalásának: farfekvés, császármetszés, gátmetszés, inkontinencia, fájdalom, epidurális érzéstelenítés stb. Mi az első perctől megbabonázva hallgattuk, a székünkhöz odaszegezett az arcátlansága. Tisztán és félreérthetetlenül az volt a célja, hogy megfélemlítsen. A huszadik percben rátért a „monetáris kérdésekre” – ahogy fogalmazott. „A rendelkezésre állást meg kell fizetni, azt ugye nem finanszírozza a TB. Szülésznőt is lehet fogadni, az ő díja általában a fele szokott lenni az enyémnek, nagyjából ötvenezer forint. Én pedig sosem kapok kevesebbet százezernél.” A férjemre néztem. Vörös volt a feje, de nem szólt egy szót sem. Szépen illedelmesen végighallgattuk, a végén még meg is vizsgált, csak hogy ne a jó fej dumájára kérjen el tízezret (magánrendelés, ugye…).

Azt találtam neki mondani, amikor felálltunk, hogy majd végiggondoljuk. Ez teljesen kizökkentette a szerepéből. Nem értette, mit kell ezen végiggondolni. Még forgatókönyve se volt erre a szitura. Akkor döbbentem rá, hogy valószínűleg tudatában sincs annak, mit tesz. Nem ismeri fel, hogy megfélemlíti a nőket, inkább talán egyfajta igényre válaszol, ami azokból a nőkből árad, akikkel általában találkozik. Azt mondta, ő úgy látja, mi most kicsit meg vagyunk ijedve. Doktor úr, ha most olvas: nem megijedve voltam, hanem megundorodva. Attól, hogy a szülés körüli hajcihő ugyanolyan marketinggépezet, mint amit a tévéreklámokban a mosópor kapcsán látni. Ijeszd meg a potenciális vásárlódat, hogy milyen rossz lesz neki a terméked nélkül, tüntesd fel magad szakértőnek a témában, és add el neki drágább áron a cuccodat, mint amit eredetileg fizetni akart érte.

Kétségbe voltam esve. Hol fogok én szülni, ha mindenhol ilyen orvosok várnak?! A mentőöv a védőnőm volt. Ő javasolta a szülésznőjét, aki bababarát kórházban dolgozik, ahol vannak olyan orvosok, akik nem akadnak ki rajta, ha valaki „csak” bábát fogad. Így eshetett meg, hogy annak ellenére, hogy a magzatvíz a baba megszületése előtt több mint egy nappal elkezdett folyni, mégsem kaptam semmilyen hormont, se fájdalomcsillapítást, se gyorsítót, hanem szépen békességben adott engem át egyik ügyeletes orvos a másiknak. Ha rohantak is teniszmeccsre vagy vakációra, minket akkor sem siettetett egyikőjük sem. A bábám pedig szépen türelmesen megvárta, amíg a kislányom és én lejátszuk a nagy meccset. Vízben született. Pedig az egyik, hazánkban nagy befolyással rendelkező orvos tíz évvel ezelőtt tollba mondta egy interjún – és ezt valamelyik könyvtári könyv megőrizte – hogy a vízben szülést tíz év múlva mindenki el fogja felejteni, akkora hülyeség…

Amúgy az ijesztgetős orvos, amikor rákérdeztem, őt nevezte meg példaképének.

Más bolygón élnek azok a fajta orvosok, és más bolygón Ti, kedves anyatársaim, higgyétek el!