... hogy a Te szüléstörténeted is felkerül ide a blogra! Ne fogd vissza magad, ha úgy érzed, tanulságos számunkra is.
Kedves Blogolvasók! Úgy tűnik, jólesik időnként kiönteni egymásnak a szívünket.
Állj mellénk a küldetésünkben:
Hisszük azt, hogy az állapotok meg tudnak változni, ha tömegével érkeznek a szülőszobára tájékozott kismamák, akik ha kell kérdeznek, ha kell orvost váltanak, de mindenesetre visszaveszik a saját szülésük feletti kontrollt.
Adj nekünk egy esélyt, hogy a Te történetedből is tanuljunk!
A közzététel módja az, ha e-mailt küldesz, mert így, ha kérdésem van, közvetlenül hozzád tudok fordulni!
E-mail címünk: szulunkosztcsok@gmail.com
Kérlek az alábbi kérdésekre mindenképp adj választ, miközben leírod a történteket:
- Mit csinálnál másként legközelebb (azaz a tanulságok, amiből mi többiek is okulhatunk)?
- Biztonságban érezted-e magad végig?
- Háborítatlan volt a szülésed? Ha nem, mit gondolsz, mennyiben múlt ez a körülötted lévők hozzáállásán?
- Tájékoztattak-e az elvárásaidnak megfelelően a beavatkozásokról?
- Ha van fizikai, vagy lelki utóhatása a szülésednek, és nem okoz gondot írni róla, kérlek oszd meg velünk!
- Ha mód van rá, írd meg, melyik kórházban voltál, vagy esetleg otthon szültél-e.
Az ötletet "Myazs" kommentje ihlette, melyet ezúton ismét közzéteszek.
Egy fehérvári babavárás rövid története
Párommal épp egy kelet-európai üzleti úrtól érkeztünk haza, mikor kiderült, hogy hazafelé már hárman ültünk az autóban... Elég pörgős az életünk, nem terveztük, de szerelem gyerek, az szerelem gyerek :)
Azonban a hatodik héten munkából hazaérve észrevettem, hogy valami pecsételt. Egyből orvoshoz rohantunk a Nővédelmi Központba. Ott megvizsgált egy doktornő, akitől sírva jöttem ki, mivel fél tucat ember előtt kiabált velem, hogy nem való gyerek annak, aki úgy gondolkozik mint én, tehát nem akar a huszas éveiben beteg gyereket, merthogy a vérzésből én, mint a témában tájékozatlan nő egyből erre gondoltam. A párommal egyetértésben rábíztuk a természetre, de nem voltam hajlandó hormonokat és mindenféléket szedni. Aztán olvasgatni kezdtem a statisztikákat, hogy minden második nőnél van ilyen vérzés és nem a legrosszabbra kell gondolni. Ezt követően a harmadik orvos, a 18. héten nyugtatott meg, hogy ez azért volt, mert közel tapadt meg a méhlepény a méhszájhoz, de semmi okom sincs aggódni.
Egész terhességem alatt mindent úgy csináltam, mint előtte: például a szülés előtti utolsó este versenyt futottam a negyedik emeletre egy harmincas életerős férfival és én nyertem!!!
Ettől kezdve csak magánorvoshoz jártam. Kivéve, mikor vérvétel és uh beutalókért a Nővédelmibe kellet mennem. Az összes jónevű fehérvári dokinál megfordultam, mire megtaláltam és felfogadtam egy szimpatikus fiatal doktort. Fogadtunk szülésznőt és félig illegálban altató orvost is, mivel fenntartottam a lehetőséget, hogy edát kaphassak, de hivatalosan nem engedik meg ebben a kórházban, hogy ezt kérni lehessen. (A családomban mindenki nagyon megszenvedett a szüléssel és ugyan csak két órányi enyhülést hozott a 26 órás szülésem alatt, de nem bánom egy percig sem, hogy elintéztem).
A szülésem csodálatosan gyönyörűen fájdalmas volt. A párom végig mellettem volt, a szülőszoba abszolut megfelelt az elvárásaimnak. Bár semmi nem úgy alakult, ahogy "elterveztem" :). Videókat néztem és szüléstörténeteket olvastam. Fel akartam készülni. Úgy voltam vele, hogy fájni fog, megvárom otthon amíg nagyon, aztán a végefelé bemegyek, kemény leszek, szülök és három nap múlva jövök is haza a kisfiammal boldogan. Használtam homeot, gátolajat, málnalevél teát a 36. héttől. Úgy érzem mindhiába. Nehezen tágultam és a magzatvíz elfolyástól számítva 26 és fél óra múlva született meg a kisfiam. Kaptam gyorsítót, tágítót, azt sem tudtam, hogy miket kapok, csak hogy biztos segítenek. Nem akartam gátmetszést, de végül arra is sor került, és itt kezdődtek a bonyodalmak.
A gátmetszés során a szülésznő belevágott egy érbe, amit a doki nem jól tisztított ki az összevarrásnál, így kialakult egy hematóma. Még az első fél óra sem telt el a szülés után, ki kellett mennem a mosdóba, de ott csak elájulnom sikerült. Mivel kellett a szülőszoba másnak, így gyorsan kitoltak az osztályra félájult állapotban, iszonytosan kellett pipilnem, de nem sikerült. Kértem a nővéreknek, hogy segítsenek, mert egyrészről nagyon fájt és maroknyira dagadt a gátmetszésnél, másrészt nagyon kellett volna wcznem. A folyosón férfi festők dolgoztak. Órákon át nyitott ajtónál a véremben fekve pucéran (mivel a kórháznak nem volt váltó hálóinge) ordítottam könyörögve, hogy valaki csináljon már valamit, mert nem vagyok gyenge és puhány, (eredményes sportoló voltam), de ez százszor rosszabb és fájdalmasabb, mint a szülés. A nővérek egymást közt csak annyi megjegyzést tettek rám lekezelően, hogy "edás". Ennyire megalázó és kiszolgáltatott helyzetben még sosem éreztem magam.
Nem történt semmi órákon át, majd jött egy orvos, megvizsgált, majd visszajött, majd odahívták a fogadott dokimat, aki hívott egy másikat konzultálni, majd küldetek egy nővért, hogy katéterezzen meg. Másfél liter folyadékot engedtek le első körben, ekkora megkönnyebbülést soha nem éreztem. Visszajöttek és szóltak, hogy meg kell műteni, megkönnyebbülés volt, de már alig bírtam visszaszámolni a perceket, hogy elaltassanak és megkönnyebbüljek. Nem törődtem már azzal sem, hogy pucéran cipeltek férfi beteghordók a folyosón. A műtétet az egyik szülőszobán tervezték megejteni, egy nem százszázalékosan működő altatógéppel. Majd mikor egy szimpatikus fiatal altatóorvosnak sikerült elmondanom, hogy megitattak velem az elmúlt órákban több liter vizet, közölte a többiekkel, hogy azonnal rendes műtő és nem kockáztatja meg az altatást egy megbízhatatlan géppel. Rendes volt, köszönöm neki.
Miután megvolt a műtét, elkezdődött a lábadozás és hát már ott volt a feladat, hogy el kell látnom a kisfiam is. Szerencsére tejem a terhesség negyedik hónapjától volt, így azzal nem volt gond most sem. Azonban mivel csövek lógtak belőlem így az ágyból a felkelés is alig ment. A nővérek csak odatolták a babát mellém és csináljak vele valamit, amit akarok/tudok. Szerencsére a szobatársam, aki már gyakorlott anyuka volt, sokat segített, nagyon hálás vagyok neki is. A kórházban látogatási tilalom volt, így bár a párom, napi egyszer fel tudott jönni a váróba (bőkezű ajándékoknak köszönhetően), én nem tudtam hozzá kimenni, mivel gyenge voltam.
A bababarát kórházról. Minden anyuka, így én is úgy gondoltam, hogy milyen nagy segítség, hogy éjszakára elviszik a gyerekeket, hogy az anyukák pihenhessenek. Azonban a pihenés mégsem jött össze, mivel nyitott ajtónál és a szobában égő villanynál (kórházi előírás) elég nehéz aludni, pláne, hogy állandó gyereksírást hall az ember. Amiről azt hittem, hogy a többi szobában biztos, éhesek a babák. Majd az egyik éjszaka átmentem a nővérszobába, ahol a kisfiam is volt. Az összes gyerek egy üvegfal mögé zárva ordított és a nővérke az ajtónál aludt!!! Ezen olyan szintem megrökönyödtem, hogy másnap elkezdtem intézni, hogy saját felelősségre hazamegyek. (Volt olyan anyuka aki ezt meg is tette!) Azonban nem miattam, hanem a kisfiam miatt kellett bent lennünk, mivel egy fertőzést kapott a szülőcsatornába és antibiotikumot kapott napi kétszer, így maradtam és bőgtem a párnámba. (Antibiotikum ellenes vagyok már évek óta, és a fiamat is természetes gyógymódokkal gondoltam/terveztem kezelni, ez sem úgy alakult, ahogy terveztem).
Ottlétem alatt két nővér volt, aki segített, nekik nagyon köszönöm, a többi viszont ellenséges és lekezelő volt. Még egy kissé nyers példa: Kötelező hashajtót adni a szülés után az anyukáknak. Meg is ittam jókislány módjára, azonban az eredmény sem maradt el, a wcig sem értem el, de az eredményt katéterestől nekem kellett -még jó, hogy az anyukám rámerőltette a domestosos törlőkendőt- feltakarítanom.
Nem tudom, kinek mi a véleménye, de én egy bababarát kórháztól, melegszívű, lelkiismeretes, gyerekszerető nővéreket várnék, akiket nem hagy hidegen, hogy több kisbaba ordít egy üvegfal mögé zárva, vagy éppen fény alá rakva letarakt szemekkel, vagy inkubátorban. Az apró pici bántásokat és szúrkálódásokat már el is felejtettem.
Lehet arról beszélni, hogy kevés a fizetésük stb. az anyukám ovónői fizetésből nevelt fel engem egyedül és mikor mondtam neki, hogy a gyerekemet sem tudtam felemelni, mert annyira gyenge voltam, de a mosdót azt négykézláb a katéteremmel takarítottam, és hogy megértem, hogy annyi pénzért nem csinálják meg utánam, azt mondta, hogy ő sosem nézte, hogy mennyit keres, mikor bement az óvodai csoportba...
Összeszámoltuk a párommal, az összes vizsgálati díjat és köszönetnyílvánító borítékok tartalmát, az összegből simán szülhettem volna egy magánklinikán is.
