Marhára nem az otthonszülés kérdése körül kellene, hogy pörögjetek, emberek, kapjatok már magatokhoz! Mi, hétköznapi halandók, nem fogjuk megfejteni a születés titkát egy blogban, vagy a kommentjeiben, hiába is hisszük azt magunkról. Igen, a "fejlett nyugat" feltalálta a háborítatlan szülést és boldog vele, mi meg gyúrjuk az érzelem kontra értelem dagonyát, és nem látunk tovább a saját példánknál.
Miért akarjuk stabilizálni ezt az országot abban földhözragadt, hímsoviniszta, technokrata és bürokrata állapotban, amiben ma van?! Miért vesszük hiábavaló módon a szánkra a gyerek érdekeit, mikor sok helyen bebizonyosodott, hogy emberek tudnak egymás mellett úgy élni, hogy az egyik így szül, a másik úgy, és nem szarnak bele egymás lelkivilágába?
Bizonyítékok egész hada sorakozik mindegyik álláspont mellett: otthon, kórházban, háborítatlanul, császárral, gátvédelemmel, gátmetszéssel... Miért csak egy rohadt alternatíva létezik ebben az országban, miközben a nyugati példák bebizonyították a többi módszer életképességét? Miért akarunk diktatúrát csinálni ebből?
Nem vagyunk kutatók, ugye? Nem nekünk feladatunk bebizonyítani, van-e hatása a születés körülményének a gyerek további életére, vagy nincs. Ne vegyük magunkra ennek a lehetetlen küldetésnek a terhét. Egyszerűen csak tegyük lehetővé, hogy a gyerek biztonságosan szülessen meg, akkor is, ha az anyja így akarja, és akkor is, ha úgy.
Ha nem hagyjuk, hogy ennek a törvényi hátterét megalkossák a jogalkotók, és részt veszünk a ködösítésben, nemhogy demokratának nem vallhatjuk magunkat, de partnerei vagyunk az összes hálapénzért kuncsorgó szülészorvosnak is.
Alaphangon is legalább hat dolgot kell elérnünk ahhoz, hogy biztonságban tudjuk a babákat és a mamákat, és ezek nem ezoterikus hóbortok. Ezek közül az otthonszülés szabályozása (ami a nők 1-2 %-át érintheti max.) csak egy, plusz a szoptatás elősegítésére ki sem tértem!
1. A kórházakban a szülő nők kapjanak tárgyilagos tájékoztatást az elvégzendő beavatkozásokról, azok várható következményeiről.
2. Legyen lehetőségük ezeket visszautasítani, amennyiben nem veszélyeztetik vele a saját vagy gyerekük életét.
3. Ne alkalmazzák rutinszerűen a gátmetszést az első gyermeküket szülőknél.
4. Kínálják fel minden magyar kórházban a lehetőséget a háborítatlan szülésre. (Ez nem pénz, csak hozzáállás kérdése, nem kell hozzá alternatív szoba, stb.)
5. A szülésznőknek legyenek meg a kompetenciái nemcsak papíron. Lehessenek vállalkozók a szülésznői munkában.
6. Rendezzék az intézményen kívüli szülés körülményeit.
Érdeke-e a gyereknek háborítatlanul születni, vagy csak anya hóbortja mindez?
A baba vélt és valós érdekeit mindkét tábor előszeretettel hangoztatja.
Csak egy kiragadott hír a tudomány világából, amiből egyértelműen kiderül, hogy Pistike nemhogy a vákuumfogót nem heveri ki, de a császármetszést és a nehéz születést sem. (Megjelent az Élet és Tudomány 2001/51-es számában) Ez különösen azért érdekes, mert a császáros szülések száma indokolatlanul folyamatosan emelkedik.
"Ha a születés élménye előhívható a felnőttekben, akkor alighanem gyermekekben is megjelenik a születésnek valamiféle lenyomata. E föltevés igazolását kerestem egy vizsgálatban. Rövid ismerkedő, előkészítő játék után arra kértem 5-6 éves gyermekeket, hogy másszanak végig egy 2 méter hosszú, majdnem 1 méter átmérőjű, világos színű, puha textilből készült alagúton. Az alagút nem volt kimerevítve, így az, aki benne volt, nem láthatta a végét. Az alagutas játék után minden gyermek édesanyjával interjút készítettem a szülés történéseiről, a szülés alatt szerzett benyomásairól. Így módom nyílt arra, hogy összehasonlítsam a gyermekeknek a játék során mutatott viselkedését és a születésélményüket.
Talán az volt a legmeglepőbb, hogy azok a gyerekek, akik nem akartak bemászni a csőbe, valamennyien császármetszéssel születtek, és csakis ők - a nem hüvelyi úton születettek - kerülték el az alagutat. Azok a gyermekek, akik - anyjuk elbeszélése szerint - probléma nélkül és időbeli szélsőségektől mentesen születtek, nagyon élvezték a játékot, néhányszor könnyedén, mosolyogva áthaladtak az alagúton, majd elunták, s újabb játék után néztek. Néhány gyermek a szülőcsatornán áthaladva jött világra, de nem gond nélkül: némelyiknél túlságosan hosszú volt az anya vajúdásának vagy a kitolásának az idõtartama, egy másik gyermeknek a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, sőt olyan is akadt közöttük, akinek nagyon rövid ideig tartott a megszületése, szinte kirobbant az anyjából. Ezek a gyerekek belemásztak ugyan a csőbe, de arcuk nem volt derűs, inkább aggodalmas; a legtöbben csak egyszer másztak bele, s olyan is volt köztük, aki percekig dobálta magát a csőben, míg végül ki tudott jönni belõle.
Persze, ebben a vizsgálatban nem a születés tudatos felidézésének lehettünk tanúi. De mégis mi történt itt? A lehető legegyszerűbben és legtárgyilagosabban annyit mondhatunk: nagyjában azonos korú gyermekek viselkedése egy bizonyos játékhelyzetben feltűnően különbözik egymástól, s e viselkedésbeli és hangulati sajátosságok a születésük módjával összefüggésbe hozhatók. Vagyis: a születés élménye bizonyos élethelyzetekben (talán minden új, ismeretlen helyzetben) valami módon kihat a viselkedésünkre.
A születés egy misztikus csoda, s különösen azzá teszi a születési emlékezet. Lehetséges-e, hogy a születés valóban életünk első nagy problémamegoldása? Lehetséges-e, hogy ezen első nagy feladatnak sikeres vagy kevésbé sikeres megoldása megőrződik bennünk, s életünk során hatással van ránk? Amíg nem tudjuk biztosan a választ, csak sejtjük, hogy ez igenis lehetséges, addig is törekednünk kell arra, hogy nagy tisztelettel és szívesen fogadjuk az újszülötteket!" (Etényi Zsuzsa)
Lehet találgatni, hogy hóbort-e vagy nem, de egy anyát megfosztani attól a jogától, hogy - a biztonság szem előtt tartásával - megválaszthassa a gyermeke születési körülményeit, bűn.
Különben meg apuka se választhasson mást, csak kisautót a 20 év alatti fiának, mert nekem meg ez a heppem, hogy baromi veszélyes, ha egy szülő lóerőt tesz a gyerek feneke alá.