HTML

Szülünk, oszt csók!

Mi nők, tudunk szülni. Leginkább magunktól, ha hagynák, hogy mi választhassuk meg a körülményeinket. Nem kell körénk nagy felhajtás. Ha mégis van, akkor könyörtelenül kommentelünk.

Írd meg a történetedet, közzétesszük! szulunkosztcsok@gmail.com Részletek itt!

Friss topikok

  • kolbászoszsömle: @vitek: Összehasonlítják a puertorikói bébisintért a bölcsődével. Nagyszerű! @Balance Of Power: R... (2011.08.02. 21:11) Szülünk, oszt dolgozunk?
  • sosperi: Gerébékről csak annyit, a hit és a hozzáértés kevés, a biztonságos otthonszülés csak szabályozott ... (2011.03.31. 03:02) A hard core szülés
  • Zivatarfelhő: @csutkababa: Nem akartam lesajnálni senkit, csak többet akartam megtudni egy szervezet működéséről... (2010.12.06. 20:17) A kormány szerint a kórházaknak nincs pénzük gátvédelemre
  • St Thomas: Szia! Köszönöm a díjat! Megtisztelő, hogy olvasol engem. Nekem is ki kell gondolnom pár dolgot ez... (2010.11.10. 11:27) Kreatív blogger díj
  • myazs: Bocsánat, kicsit hosszú lett, de egy éve várok rá, hogy "kiírhassam magamból". (2010.10.31. 22:23) Nagy Szülészet Teszt

Nagy Szülészet Teszt

2010.05.23. 10:11 :: Tündér a varázspálcával

Miért akarnak egyes nők beleszólni a szülésük körülményeibe? Megengedjük-e nekik? Meg tudják-e jelenleg tenni, hogy a legközelebbi kórházban az elképzeléseik szerint szüljenek? Egyáltalán, miért megy ez a vita a szülés helyszínéről és hogyanjáról?

Magyarországon adott az orvosválasztás szabadsága. Minden beszámítható, ápolásra szoruló embernek joga van továbbá eldönteni, melyik kezelést veszi igénybe, és melyiket nem. Ezen belül a szülőnő esete egy kivételes kategória. Ő is jár kontrollra, mint a betegek, de az ő állapota az esetek nagy részében megoldódik magától, beavatkozás nélkül. A másik feléhez szükséges némi külső segítség, nem műtét, csak egy-két szakmai fogás, a szülésznők általában mind tudják ezeket. Orvosra csak nagyon kicsi százalékban van szükség. Ennek ellenére folyamatosan nő a császármetszések száma.

A szakmában létezik a túldiagnosztizálás fogalma. Erről fogok még írni, de a lényege, hogy ha egy szülés közepén bizonytalan a helyzet, akkor a szülész jobban teszi, ha inkább beavatkozik. Ugyanis amennyiben nem tesz semmit, és mégis baj van, ő az első, akit megvádolnak azzal, hogy nem segített. A  fénysebességű hírek, botrányok, és rutinná váló császármetszések világában a nőknek egyre nehezebb bízniuk saját magukban, ezért egyre gyakrabban adják ki a kezükből a saját szülésük feletti kontrollt. Amíg az emberek úgy gondolják, a szülészorvos megfizetésével megvásárolhatják a komplikációmentes, gyors szülést, addig a nőknek nincs igazi választásuk.

Vissza kellene adni a nők önbizalmát a saját testükben, a saját képességeikben. Nem gondolom, hogy a nőgyógyász kellene, hogy lelki nevelést tartson a terhesgondozáson. Sokkal előbb el kell kezdeni, mondjuk a biológiaórákon. Nagy a felelőssége a negatív híreket megszellőztető, pozitív tapasztalatokat elhallgató médiának is. A nőgyógyásznak/szülésznek kötelessége lenne, főképp, ha meg is fizetik, minden kismamának feltenni azt a kérdést, hogyan képzeli el a szülését. Ehhez képest sajnos sok orvos úgy gondolkodik, ő már látott épp elég szülést, tudja, mi várható, és majd mondja a kismamának, mikor mit tegyen, ha eljön az ideje.

Az az elenyésző számú kismama, aki igenis tudja, hogy például nem akar rutin oxytocint és burokrepesztést, azzal kénytelen szembesülni, hogy az elképzeléseit nem fogadják a kórházak kitörő örömmel. Íme egy példa. Igényük időnként a belső szabályozásnak mondana ellent, és sokszor kell keresgélni, mire a megfelelő stábot és helyszínt megtalálják. Megjegyzem, szerencsére lehet ilyet találni. Igazi választása akkor lenne a nőknek, ha valós információkat kapnának, nem pedig futószalag szülészeteket.

Eldöntöttem, letesztelek néhány frekventált szülészetet, hogy lássuk, miről is beszélek, amikor azt mondom, nincs szabad választás. Bemegyek, és kismamaként felteszek néhány kérdést. Bele fog telni egy kis időbe, amíg megszervezem, 7 hónapos babával, autó nélkül nem könnyű. Addig is írok majd a Péterfy Szülészetről, hiszen ott valóban jártam pocakosan tavaly ősszel.

11 komment · 1 trackback

Címkék: média teszt önbizalom választás szabadsága túldiagnosztizálás

A bejegyzés trackback címe:

https://szulunkosztcsok.blog.hu/api/trackback/id/tr152024589

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bannerek... - segíts Te is, hogy a kismamák is ingyen parkolhassanak! 2010.05.30. 19:32:34

Segíts, hogy minden kismama ingyen parkolhasson! Illeszd honlapodba a bannerek alatt található kódot!BLOG.HU Bloggereknek: Az első banner a HTML text oldaldobozba is beilleszthető.<p style="text-align: center"><a target="_blank&...

mikka 2010.05.23. 15:05:14

Ratapintottal a lenyegre..
A nok egy resze buta mint a fold :) ahogy a ferfiake is mielott meg kitor a parasztlazadas. Keptelen arra hogy valami ertelmeset is tegyen magaval azon kivul hogy teherbe esik :) Nem art ha olvasni is tudnak es erdeklodnek a sajat es szuletendo babjuk jol felfogott erdekeben..ha mar a Magyar orvosok nagyobbik resze proszto bunko es nem teszi a dolgat rendesen.. De nem ez tortenik :)A kismama nem erdeklodik, csak tomi a tele boritekot valami gyokernek a zsebebe. Ez tortenik, de ez minden nap. Kivancsi vagyok a folytatasra kedves szerzo.

Anouk1 2010.05.23. 15:49:36

facebookosan szólva nagyon lájk. csinálj egy facebook oldalt, tuti rengetek rajongód lesz és többen is fogják olvasni, terjeszteni. minden jót kívánok a tervedhez!!!!

Haloperidol 2010.05.23. 16:18:56

Orvos vagyok (nem szülész). Csak annyit jegyeznék meg, hogy ok-okozati összefüggés van aközött a szemlélet között, hogy "bármi van, azonnal császár", (sőt már lehet hallani olyat is, hogy "császár, akkor biztos nincs semmi") és aközött a szemlélet között, hogy "ha nem kitűnő a gyerek másodikban, perlem a szülőorvost". Egyik sem jobb a másiknál.

Ja, a modern szülészetnek és újszülöttellátásnak köszönhetően csökkent le mára pár ezrelékes(!) szintre a születés körüli gyerekhalandóság és még annál is sokkal kevesebbre az anyai halandóság.

Én egyébként pártolnám, hogyha lenne valami nyilvános regiszter kórházra vagy akár orvosra vonatkozóan, hogy mekkora náluk/nála a komplikációk aránya, császárok aránya, szülők elégedettsége. Ez persze feltételezi a nem államilag finanszírozott szülést, mert ott nem lehet ilyet csinálni.

Arwen197 2010.05.23. 16:27:16

Sok mindentől függ, hogy egy szülés milyen lesz. Én a negyedik szülésemre készülök és kb. mostanra van arról fogalmam, hogy mi az amihez már az elején ragszkodni fogok.És nem, ez nem az oxytocin mellőzése, vagy az hogy ne legyen gátmetszés.

Anno mikor a legelsővel terhes lettem (külföldön) mérhetetlen sok szakirodalmat vásároltam fel, hogy tájékozódjak, aztán a sors úgy hozta, hogy 21 hetesen meg kellett szülnöm egy fejlődési rendellenesség miatt. Hiába készültem csendes szülésre, nyugalomra, maradt a két napos vajúdás egy élettelen kis testtel (bocsánat) és utána az altatás nélküli küret, mert ugye a placenta ilyenkor még rendesen tapad, nem érett, nem fog magától kijönni. Számítani kell ilyenre is, sajnos! Rá egy évre terhes lettem a másodikkal és nála is természetes szülést szerettem volna. Megjegyzem jól felkészült korházban, 96-ban egyedül itt a Szent Imrében volt alternatív szülőszoba. Labdával, bordásfallal, káddal, szülősámlival és sorolhatnám. Ott is kezdtem a vajúdást, 2 hetes túlhordás miatt oxytocinnal indítva, reggel nyolctól délután háromig csak 1,5 ujjnyit tágulva. Addigra szátrágtam a párom kezét és a vakolatot kapartam. Kiabálni nem kiabáltam soha, az sem tesz jót egyik félnek sem, meg aztán legalább a méltósága maradjon az embernek, hamár a gátlásoktól elesik. Fetrenghettem akárhogy, akkor már sem a labda, sem a bordásfal, sem a kád nem érdekelt - bár a kötélen gondolkodtam más célból. Lényeg a lényeg, hogy az orvosom ezen a ponton megkérdezte, hogy akarok-e epidurált, mert ilyen esetekben jól szokott működni. És igen, akartam. Eszem ágában nem volt tovább kínlódni, ami sem nekem nem jó, sem a gyereknek.A beadás után - láss csodát 1 órán belül a kívánt méretre tágultam és megszültem a lányom. További fájdalom és kín nélkül, a mennyekben éreztem magam. És kellett gátmetszés, igen, van akinek nem lehet kihagyni. Sok öltés volt, később nagyon fájt, mégis két hét után már nem érdekelt, csak a babakocsiban gügyögő lányom. Nem volt bennem megbánás, keserűség, sajnálat - nekem így sikerült, ez volt optimális. Orvos és szülésznő tökéletesen felkészült, megfelelően kedves és segítőkész. Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy ennél többet is tehettek volna. Hozzáállás és bizalom kérdése. A választott orvosban meg kell bízni, ez a titka. Ha kételkedünk, akkor "Murphy" törvénye szerint, történik is valami. Harmadik szülésemnél, már epidurálra készültem, szintén ugyanebben a korházban, ugyanevvel a csapattal. Kis otthoni vajúdás után este nyolckor elindultunk, megkaptam az epidurált és három óra alatt, két nyomásra megvolt a kisfiam. És bár készültem, hogy hátha nem kell vágni, kellett. 2 öltés volt már csak, de a kisfiam közel 4kg, ezért kellett. Két éjszakát töltöttünk a korházban és varratok nélkül, egészségesen mentünk haza. Pozitív tapasztalatokkal. A mostani szülésemnél 3-4 hét múlva ugyanerre a csapatra támaszkodom, ugyanúgy tervezett epidurállal és kéréssel, hogy legyen gátvédelem. Természetesen ez csak akkor és ott a szülőágyon derül ki.
És még valami, - az orvosoknak azt tanítják és másoknak is akik e témában járatosak, hogy bármilyen trauma esetén ( egy szülés is az) elsősorban az édesanya életét mentik. Ez szörnyen hangzik, de azért van így mert őbenne megvan az elvi lehetőség egy újabb élet kihordására. Ezért amikor a sok elsőszülő vagy tapasztalatlan, öko - szülő elhatározza, hogy márpedig Ő normál úton, minden beavatkozás és gyógyszer mentesen szüli meg a babáját - (ne adj isten otthon)vagy leteremti az orvost és szülésznőt, hogy márpedig hozzá ne nyúljanak, akkor az szíve joga. Erőltetni nem fogják, de azt tudni kell, hogy ha az elhúzódó szülés miatt a kisbaba oxigénhiányos állapotba kerül, aminek maradandó hatásai lesznek, akkor az is az Ő felelőssége. Lehet járni beszédképzésre, járástanulásra egy életen át - emiatt.
Szóval szörnyen hangzik, de evvel csak azt akartam érzékeltetni, hogy egy kismama elsősorban a testével legyen jó barátságban, ismerje a lehetőségeket és semmit ne vessen el elsőre, csak azért mert annyi borzasztó történetet olvasott. És legyen mindenre felkészülve, mert igen, lehet, hogy kell majd a gátmetszés vagy az epidurál vagy más egyéb is. És bízzon a választott orvosában, mert ezt tanulta sok éven át, jobban tudja mit kell tenni, mint egy "laikus" kismama. Lehet készülni gátvédelemre, de ha mégis vágni kell, az sem a világ vége. Nem vagyunk egyformák, nem tágulunk egyformán. Még a lányom szülésénél mondta az orvosom, hogy sok sz öltés tudja és vacak helyeken, öt öltés kívül, öt belül - felszívódó varrattal, de azt mondta azért kell - mert azt szeretné, hogy a szexuális életem (is) rendben legyen. Mert ezt is mérlegelni kell. Van akinek gátvédelem mellett semmi gondja nincs, van akinek rendbe kell később hozatni mert fiatal kora ellenére fellépett az inkontinencia, nem élvezi a szexet, stb. Nem írok többet, erről is van szakirodalom, utána kell nézni.Mindenkinek kellemes szülést kívánok!

golyamadar 2010.05.23. 16:42:12

@LION_heart: A pár ezrelék még mindig magasabb, mint sok európai országban. Azért tudni kell, hogy nem a háború előtti állapotokkal kell összehasonlítani az itthonit, hanem a környező országokkal, vagy az uniós viszonyokkal.
A koraszülések aránya megengedhetetlenül magas még mindig, ami valamilyen gondozási séma eredménytelensége lehet, nem beszélve az egészségtudatos felfogás hiányával.
És a születés körüli halálozás és a koraszülések magas száma összefügg. Tehát elégg elől vagyunk ezekkel a mutatókkal.
És itt egyáltalán nem erről van szó, hanem arról, hogy az alacsony rizikójú, várhatóan problémamentes szülésekre miért telepedik rá az orvosi protokoll, miért robbannak be nagy hanggal a szülésorvosok az intim közegbe. Stb. Stb.
És a statisztika sem megoldás egészen, mert aki a klinikán dolgozik, sok, magas rizikójú szüléssel, ott a császármetszések aránya jóval magasabb. Éshát a komplikáció kérdése sem teljesen objektív, mert komplikáció lehet az orvos félelme, tudatlansága, az előző szülésekből adódó jogi esetei száma, a szocializációja. És akkor egy amúgy nem túl veszélyes szövődményt is komolyabban vesz, és azonnal szikét ragad. Valahogy úgy, ahogy a mondás mondja, akit megharap a kígyó, az a gyíktól is fél.

samudombi 2010.05.23. 18:15:01

Gratulálok kedves szerző!
Végre, egy öntudatos ember blogja. Az egészségügy nemcsak politika és pénz kérdése, hanem mindenki egészsége először is a sajátja.
Hiába várunk arra, hogy a világ megváltozzon körülöttünk, amíg mi magunk tétlenül, tehetetlenül ücsörgünk benne.
Az egészségnevelés pedig nem ér véget a középiskolában, hanem még csak utána kezdődik az ÉLET.
Ezért roppant fontos és dicséretes egy ilyen blog, hiszen az emberek tapasztalata jelenti az orvoslás gyakorlati oldalát. Mert az orvoslás, ha tetszik, ha nem, kétoldalú kapcsolat. A páciens nem egy érzéketlen tárgy, és a XXI. században nem is egy tudatlan tárgy. A szülő nő nem egy szerelésre váró gépjármű!
Azt tanácsolnám, hogy keress kapcsolatot a szintén nem túl népszerű, de feltörekvő feminista oldalakkal.
Sok sikert a tevékenységedhez!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.05.23. 23:37:09

@Arwen197: Ezt nagyon jó volt olvasni. Hűűűű, még annál is jobb.
Sok boldogságot a negyedik szüléshez, és jó egészséget mindenkinek.

zigzeg 2010.05.25. 11:16:22

Nálunk a választott orvos fiatal volt, semmiben sem képviselte a mi elképzeléseinket - a párom benne bízik, mit csináljak, az ügyeletes orvos viszont sietett volna, jött a munkaidő vége. Egy terhes nő vajúdás közben totálisan kiszolgáltatott. A fájdalomtól nem igazán tud koncentrálni és bármiben is vehemensen ragaszkodni az elképzeléséhez, az orvosokkal szemben dönteni. Én meg férjként egyszerűen nem dönthetek helyette, ő érzi, hogy mi van. Szóval jönnek a dokik, hogy oxytocin. Kérdezem a feleségem, hogy tuti akarja-e. Ő azt mondja, hogy nem tudja eldönteni, hogy az orvosok indoklása, miszerint lassan haladunk (2 órája vajúdtunk), indokolja-e az oxytocint. Szóval lett oxytocin.

Aztán úgy a 3. órában beviharzik ügyeletes orvos, hogy ebből császár lesz. Feleségem már órák óta küzd, amúgy is vannak parái a nőiségével kapcsolatban, és amikor bátorításra lenne szüksége, nekiszegezi egy óráját nézegető flegma orvos, hogy képtelen lesz természetes úton megszülni a gyereket....

Doki elsiet, dolga van. Mi dokink meg a szülésznőnk néha benéz, mi van velünk, de órák óta magunkra vagyunk hagyva. Sietős ügyeletes megint belibben (kb. 4. óra), hogy akkor ő szerinte császár. Elmegy megcsinálni egy műtétet, itt van 15 perc múlva, ha akkorra nincs kinn a baba, akkor császár, nincs kérdés. Mi dokink nem is nagyon akadékoskodik, mi meg csak nézünk, hogy mi van.

Szülésznő egyedül aki segít. Amint a két doki elment, mondja, hogy itt tényleg császárt fog nyomatni a doki, ha nem kapjuk össze magunk. Átveszi az irányítást, segít, magyaráz, mikor vegyünk levegőt, forduljunk egy kicsit, stb. 15 perc alatt a gyerek már a szülőcsatornában, szóval mikor a doki visszaér, már nincs mit tenni, lemarad a vagdosásról.

Akkor meg jön az az ötlete, hogy akkor vákuum. Mi dokink csak csendben néz az ügyeletesre, mi nem értjük, hogy minek a vákuum, szülésznő mer egyedül akadékoskodni, hogy szerinte semmi sem indokolja. Jó, vákuum elmarad, de azért nyomassunk hasprést. Gyerek kibújik.

Kórházi szokás szerint a méhlepény megszülésére se nagyon adnak időt, a gyerek megszületése után azonnal elkezdik rángatni az elvágott köldökzsinórt.

És hogy utána milyen volt az újszülött és kismama osztály, hogy csótányok grasszálnak a kórtermekben, hogy a WC napokig ugyanattól a szartól és vértől iszamos, hogy a látogatók kontrollálatlanul érkeznek és tolonganak a 6 ágyas kórtermekben...

És állítólag ez az egyik a Top 3 legbababarátabb kórház közül Magyarországon....

myazs 2010.10.31. 22:22:37

Egy fehérvári babavárás rövid története:
Párommal épp egy kelet-európai üzleti úrtól érkeztünk haza, mikor kiderült, hogy hazafelé már hárman ültünk az autóban... Elég pörgős az életünk, nem terveztük, de szerelem gyerek, az szerelem gyerek :)

Azonban a hatodik héten munkából hazaérve észrevettem, hogy valami pecsételt. Egyből orvoshoz rohantunk a Nővédelmi Központba. Ott megvizsgált egy doktornő, akitől sírva jöttem ki, mivel fél tucat ember előtt kiabált velem, hogy nem való gyerek annak, aki úgy gondolkozik mint én, tehát nem akar a huszas éveiben beteg gyereket, merthogy a vérzésből én, mint a témában tájékozatlan nő egyből erre gondoltam. A párommal egyetértésben rábíztuk a természetre, de nem voltam hajlandó hormonokat és mindenféléket szedni. Aztán olvasgatni kezdtem a statisztikákat, hogy minden második nőnél van ilyen vérzés és nem a legrosszabbra kell gondolni. Ezt követően a harmadik orvos, a 18. héten nyugtatott meg, hogy ez azért volt, mert közel tapadt meg a méhlepény a méhszájhoz, de semmi okom sincs aggódni.

Egész terhessége alatt mindent úgy csináltam, mint előtte: például a szülés előtti utolsó este versenyt futottam a negyedik emeletre egy harmincas életerős férfival és én nyertem!!!

Ettől kezdve csak magánorvoshoz jártam. Kivéve, mikor vérvétel és uh beutalókért a Nővédelmibe kellet mennem. Az összes jónevű fehérvári dokinál megfordultam, mire megtaláltam és felfogadtam egy szimpatikus fiatal doktort. Fogadtunk szülésznőt és félig illegálban altató orvost is, mivel fenntartottam a lehetőséget, hogy edát kaphassak, de hivatalosan nem engedik meg ebben a kórházban, hogy ezt kérni lehessen. (A családomban mindenki nagyon megszenvedett a szüléssel és ugyan csak két órányi enyhülést hozott a 26 órás szülésem alatt, de nem bánom egy percig sem, hogy elintéztem).
A szülésem csodálatosan gyönyörűen fájdalmas volt. A párom végig mellettem volt, a szülőszoba abszolut megfelelt az elvárásaimnak. Bár semmi nem úgy alakult, ahogy "elterveztem" :). Videókat néztem és szüléstörténeteket olvastam. Fel akartam készülni. Úgy voltam vele, hogy fájni fog, megvárom otthon amíg nagyon, aztán a végefelé bemegyek, kemény leszek, szülök és három nap múlva jövök is haza a kisfiammal boldogan. Használtam homeot, gátolajat, málnalevél teát a 36. héttől. Úgy érzem mindhiába. Nehezen tágultam és a magzatvíz elfolyástól számítva 26 és fél óra múlva született meg a kisfiam. Kaptam gyorsítót, tágítót, azt sem tudtam, hogy miket kapok, csak hogy biztos segítenek. Nem akartam gátmetszést, de végül arra is sor került, és itt kezdődtek a bonyodalmak.
A gátmetszés során a szülésznő belevágott egy érbe, amit a doki nem jól tisztított ki az összevarrásnál, így kialakult egy hematóma. Még az első fél óra sem telt el a szülés után, ki kellett mennem a mosdóba, de ott csak elájulnom sikerült. Mivel kellett a szülőszoba másnak, így gyorsan kitoltak az osztályra félájult állapotban, iszonytosan kellett pipilnem, de nem sikerült. Kértem a nővéreknek, hogy segítsenek, mert egyrészről nagyon fájt és maroknyira dagadt a gátmetszésnél, másrészt nagyon kellett volna wcznem. A folyosón férfi festők dolgoztak. Órákon át nyitott ajtónál a véremben fekve pucéran (mivel a kórháznak nem volt váltó hálóinge) ordítottam könyörögve, hogy valaki csináljon már valamit, mert nem vagyok gyenge és puhány, (eredményes sportoló voltam), de ez százszor rosszabb és fájdalmasabb, mint a szülés. A nővérek egymást közt csak annyi megjegyzést tettek rám lekezelően, hogy "edás". Ennyire megalázó és kiszolgáltatott helyzetben még sosem éreztem magam.
Nem történt semmi órákon át, majd jött egy orvos, megvizsgált, majd visszajött, majd odahívták a fogadott dokimat, aki hívott egy másikat konzultálni, majd küldetek egy nővért, hogy katéterezzen meg. Másfél liter folyadékot engedtek le első körben, ekkora megkönnyebbülést soha nem éreztem. Visszajöttek és szóltak, hogy meg kell műteni, megkönnyebbülés volt, de már alig bírtam visszaszámolni a perceket, hogy elaltassanak és megkönnyebbüljek. Nem törődtem már azzal sem, hogy pucéran cipeltek férfi beteghordók a folyosón. A műtétet az egyik szülőszobán tervezték megejteni, egy nem százszázalékosan működő altatógéppel. Majd mikor egy szimpatikus fiatal altatóorvosnak sikerült elmondanom, hogy megitattak velem az elmúlt órákban több liter vizet, közölte a többiekkel, hogy azonnal rendes műtő és nem kockáztatja meg az altatást egy megbízhatatlan géppel. Rendes volt, köszönöm neki.
Miután megvolt a műtét, elkezdődött a lábadozás és hát már ott volt a feladat, hogy el kell látnom a kisfiam is. Szerencsére tejem a terhesség negyedik hónapjától volt, így azzal nem volt gond most sem. Azonban mivel csövek lógtak belőlem így az ágyból a felkelés is alig ment. A nővérek csak odatolták a babát mellém és csináljak vele valamit, amit akarok/tudok. Szerencsére a szobatársam, aki már gyakorlott anyuka volt, sokat segített, nagyon hálás vagyok neki is. A kórházban látogatási tilalom volt, így bár a párom, napi egyszer fel tudott jönni a váróba (bőkezű ajándékoknak köszönhetően), én nem tudtam hozzá kimenni, mivel gyenge voltam.
A bababarát kórházról. Minden anyuka, így én is úgy gondoltam, hogy milyen nagy segítség, hogy éjszakára elviszik a gyerekeket, hogy az anyukák pihenhessenek. Azonban a pihenés mégsem jött össze, mivel nyitott ajtónál és a szobában égő villanynál (kórházi előírás) elég nehéz aludni, pláne, hogy állandó gyereksírást hall az ember. Amiről azt hittem, hogy a többi szobában biztos, éhesek a babák. Majd az egyik éjszaka átmentem a nővérszobába, ahol a kisfiam is volt. Az összes gyerek egy üvegfal mögé zárva ordított és a nővérke az ajtónál aludt!!! Ezen olyan szintem megrökönyödtem, hogy másnap elkezdtem intézni, hogy saját felelősségre hazamegyek. (Volt olyan anyuka aki ezt meg is tette!) Azonban nem miattam, hanem a kisfiam miatt kellett bent lennünk, mivel egy fertőzést kapott a szülőcsatornába és antibiotikumot kapott napi kétszer, így maradtam és bőgtem a párnámba. (Antibiotikum ellenes vagyok már évek óta, és a fiamat is természetes gyógymódokkal gondoltam/terveztem kezelni, ez sem úgy alakult, ahogy terveztem).
Ottlétem alatt két nővér volt, aki segített, nekik nagyon köszönöm, a többi viszont ellenséges és lekezelő volt. Még egy kissé nyers példa: Kötelező hashajtót adni a szülés után az anyukáknak. Meg is ittam jókislány módjára, azonban az eredmény sem maradt el, a wcig sem értem el, de az eredményt katéterestől nekem kellett -még jó, hogy az anyukám rámerőltette a domestosos törlőkendőt- feltakarítanom.
Nem tudom, kinek mi a véleménye, de én egy bababarát kórháztól, melegszívű, lelkiismeretes, gyerekszerető nővéreket várnék, akiket nem hagy hidegen, hogy több kisbaba ordít egy üvegfal mögé zárva, vagy éppen fény alá rakva letarakt szemekkel, vagy inkubátorban. Az apró pici bántásokat és szúrkálódásokat már el is felejtettem.
Lehet arról beszélni, hogy kevés a fizetésük stb. az anyukám ovónői fizetésből nevelt fel engem egyedül és mikor mondtam neki, hogy a gyerekemet sem tudtam felemelni, mert annyira gyenge voltam, de a mosdót azt négykézláb a katéteremmel takarítottam, és hogy megértem, hogy annyi pénzért nem csinálják meg utánam, azt mondta, hogy ő sosem nézte, hogy mennyit keres, mikor bement az óvodai csoportba...
Összeszámoltuk a párommal, az összes vizsgálati díjat és köszönetnyílvánító borítékok tartalmát, az összegből simán szülhettem volna egy magánklinikán is.

myazs 2010.10.31. 22:23:55

Bocsánat, kicsit hosszú lett, de egy éve várok rá, hogy "kiírhassam magamból".
süti beállítások módosítása