A legutóbbi Kismama magazinban két olyan nő szüléstörténetét tették közzé, akik bár szövődmény nélkül hozták világra babáikat, mégis azt írják, hülyének, illetve ügyetlennek érezték magukat. Ebben a posztban azt a költői kérdést szeretném megválaszolni, amit az újság is feltesz. Vajon miért éreznek így?
Mónika szülését egyhetes túlhordással, és fél centis tágulással indították meg. Idézem: "fogadott orvosom volt, aki az utolsó CTG-s napon ügyeletesként azt javasolta, maradjak bent a kórházban, essünk neki!" Véleményem szerint doktor úrnak az ügyeletben kapóra jött a minimális mértékben elindult szülés, és az egyhetes túlhordás. Így két legyet ütött egy csapásra: hamarabb megkapja a hálapénzt úgy, hogy plusz időt sem kellett áldoznia rá. Szuper. Neki.
A szülésindítást géllel végezte, mely valószínűleg azt a hormont tartalmazta, amit Mónika szervezete órákkal (napokkal ?) később magától is termelt volna, ha itt lett volna az ideje. De az ő szervezetére sajnos senki sem volt kíváncsi. Látszólag lehet, de a valóságban, ha gélt használtak, akkor nem, mert a mesterségesen adagolt hormonnal a teste kiskapukon keresztül jut el oda, ahova indult, ez pedig olyan, mint amikor a tájfutó kihagy néhány ellenőrző pontot. A feladatot ő is elvégezte, mert célba ért, épp csak az élmény csorbult, meg persze nem ér el helyezést.
Tehát a szervezete a hormon hatására beindította a méhösszehúzódásokat, azonban az agyának nincs ideje ezzel egyenesen arányos mértékű endorfint termelni, ezért sokkal intenzívebben érzi a fájásokat. Ezt írja is: "Kétségbeestem, ilyen intenzív fájásokkal én nem bírom reggelig!" A beszámolóban ezután még két sokat sejtető szó jelenik meg: burokrepesztés és nitrogén-oxidul. Előbbi igazából ismét csak a doktor úrnak kell, gyorsítás végett, hiszen a burkot megrepesztené a természet is, a maga idejében. Utóbbi fájdalomcsillapító, ami nem csoda, hogy kellett, ilyen mértékű erőszak után. "Ügyetlen voltam." - kommentálja. Szeretnék ott lenni mellette, és elmondani neki: nem az ő hibája. Az ember nem lehet ügyes, miközben megerőszakolják és elkábítják.
"Gyors szülés volt, a vártnál sokkal gyorsabb!" A doktor úr persze csak somolyog a bajsza alatt, ha ezt olvassa...
Ezúton szeretném minden leendő anya figyelmét felhívni, hogy kétféleképp lehet szülni: 1) ahogy a természet adja, és ez lehet lassú és gyors is 2) ahogy a magyar kórházak 90 %-a diktálja: gyorsan. Hiszem, hogy az előbbi kevésbé fájdalmas, gyöngéd a babához és a mamához egyaránt, és hogy minden nő meg tudja csinálni. Utóbbi maradjon meg arra az esetre, ha szükséghelyzet van, ne arra, hogy az orvos jólétét szolgálja.
Nem tudom, Mónika tudta-e, hogy van egy ilyen választása, és ha igen, tudatosan döntött a 2)-es verzió mellett. Úgy érzem, esetében az orvos csúnyán visszaélt helyzetével, tekintélyt parancsoló fehér köpenyével, és azzal manipulálta Mónikát, hogy tudta, ő is túl szeretne lenni a szülésen minél hamarabb. Tudatosan tette vagy sem, tökmindegy. A baba megszületett, a szépnek indult szülésélmény eltorzult, és mindezt pénzért cserébe (!!!).
Felháborító, hogy az orvosok a modern beavatkozásokat tömegével, rutinszerűen alkalmazzák a szülésgyorsítás érdekében, de még kiábrándítóbb, hogy sokszor a kismamákkal meggyőzésével és velük egyetértésben teszik ezt. A társadalom "csak" az egészéges babát és mamát tekinti "produktumnak", a szülés/születésélmény senkit nem érdekel. Döbbenetes, hogy iyen szinten állunk mi, nők, hogy ezt tűrjük.
Következő bejegyzésemben a másik szüléstörténetet veszem górcső alá.
