Második babámat várom éppen, ennek apropóján beszélgettem a szülésznőmmel arról, miért is olyan kívánatos a "szülünk-oszt-csók" hozzáállás a kismama részéről.
Mi a "szülünk-oszt-csók" fíling?
Maga a szülés köztudottan fájdalmas dolog, kimondva vagy kimondatlanul tehát mindannyian inkább csak át akarunk esni rajta. Ki így, ki úgy beszél, és gondolkodik róla, néhányan full érzelemmel, mások a dolog racionális oldalát megragadva, és sokan vagyunk, akik hittel.
Számomra tehát a szülünk-oszt-csók életérzés nem az orvosok vagy az egészségügy lenézéséből ered, mint ahogy azt talán sokan félreérthetik a blog bejegyzéseit olvasgatva, hanem abból a hitből, hogy Isten megengedi számomra, hogy egy ember teremtésében részt vegyek. Eszköz vagyok az Ő kezében, és nem az én erőmtől vagy bölcsességemtől függ a szülés végkimenetele, hanem Tőle, aki erre segítségül engem elhívott. Ha én is megteszek mindent, ami telik tőlem, Ő is hozzáteszi a maga részét. Például oda hozza a megfelelő pillanatban a megfelelő segítséget (orvost, szülésznőt).
Mindent összevetve az alap hozzáállásom az, hogy megtisztelve érzem magam, hogy a Teremtő kiválasztott engem erre a feladatra, hogy ezt az embert megszüljem és felneveljem. Két lényeges érzés keveredik ebben, és úgy gondolom, mindkettő fontos összetevője a szülünk-oszt-csók hozzáállásnak: 1) az alázat, hogy a teremtésben részt vehetek 2) a szándék, hogy a legjobbat fogom nyújtani, hogy bebizonyítsam, tényleg kiérdemlem ezt az áldást.
Mi az előnye a hitnek a szülésnél?
A hit kivesz engem a középpontból. Nem magamon agyalok, nem az én vállamon vagy egyedül a teher, és ami a legfontosabb, nem görcsölök azon, hogy mit nem akarok. Az jár a fejemben, hogy az adott pillanatban tegyek meg minden tőlem telhetőt, és nem azon agyalok, hogy eddig mit rontottam el, vagy hogy mi lesz egy óra múlva.
Ha autóvezetés közben vészhelyzetbe kerülünk, akkor is azt tanácsolják, a menekülő útvonalra nézzünk, ne arra, aminek nagy eséllyel neki fogunk menni, mert akkor semmi esélyünk elkerülni a balesetet. Sem az autóvezetés, sem a szülés nem az a helyzet azonban, amikor tudatosan úgy viselkedünk, ahogy tanították. Legtöbbször eszünkbe sem jut, mit kellene tenni, csak ösztönösen reagálunk. Az ilyen helyzetekben derül ki igazán, mi van az ember szívében, mi az, ami mélyen a cselekedeteit irányítja.
Hát, mondjuk ez is van olyan félelmetes, mint maga a fájdalom...
Apropó, fájdalom. A szülésznőm azt mondja, a hittel élő nők a fájdalmakon is könnyebben túlteszik magukat, nem blokkolnak úgy le, mint azok, akiknek nincs mibe lelkileg kapaszkodniuk.
Összességében tehát mélyen hiszem azt, hogy a kismama akkor tesz a legtöbbet a sikeres szülésért, ha megtalálja azt a lelki nyugvópontot, és kapaszkodót, ami a nehézségeken átviszi.
