Olyannyira egyetértek azzal, hogy hallgatás vagy támadás helyett jobb a kommunikáció és a pozitív kezdeményezés, hogy elgondolkodtam azon, vajon nem estem-e át a ló túlsó oldalára azzal a szándékommal, hogy szüléstörténeteket elemezzek, és orvosi beavatkozásokat kérdőjelezzek meg.
Az eredeti motivációm az, hogy a szüléstörténetekből sajnos úgy tűnik, a magyar nők nem kellőképp felvilágosultak a jogaikról és lehetőségeikről, valamint azokról az egyszerű összefüggésekről, melyek kiragadták a kezükből a saját szülésük feletti kontrollt.
Felicitász bejegyzésében nagyon inspiráló módon írt arról, hogy a Midwifery Today c. szaklap szülésznőknek és bábáknak rendezett konferenciáján számtalanszor hallotta, hogy "szeresd a szülészorvost, tiszteld a pozícióját és az álláspontját, hacsak nem akarod te csinálni a császármetszéseket is - és ugye hogy nem akarod; ha akarnád, nem bába lennél, hanem te is orvosnak mentél volna". Idézte Ina May-t, aki szerint álljunk hozzá mi magunk (a szülészet jelenlegi körülményeihez) a lehető legjobban, és addig is használjunk fel mindent, amit akarunk, abból, ami már elérhető (dúlák, alternatív szülőszoba, bábaház, kedves, nagytudású és kommunikációképes orvosok preferálása, frissen lefordított szakirodalom stb.), ezzel is demonstrálva, hogy igen, van rá igény, és még többre is.
Valóban vannak orvosok, nem is kevesen, akik mindennapos munkájuk során rendszeresen bebizonyítják a hozzáállásukkal, hogy értik, hol a helyük a szülés során. Hogy csak egy személyes példát emeljek ki: az én szülésem elhúzódott, közben az ügyeletes orvosok váltották egymást. Nem okvetlenkedtek, nem sürgettek, nem akartak oxytocint adni, adtak még két órát, meg még két órát, hátha elindul magától. Az ügyeletes doktornő késlekedés nélkül, azonnal megjelent a kitolási szak elején (addig nem is láttam, a férjem és a fogadott bábám voltak a segítségemre). Megállt tiszteletteljes távolságban, onnan mondta halkan, hogy itt őrá nem is lesz szükség, majd amikor úgy hozta a sors, tartotta a lábamat. Ilyen is van, így is lehet, Magyarországon is. Jó lenne, ha minden nőhöz eljutna az a néhány alapinformáció, amitől bátorsága, önbizalma lesz, amitől megérti, hogy beavatkozások nélkül jobb szülni, és veszi a fáradtságot a megfelelő helyszín és stáb megtalálásához. Sokan nem értik, miért olyan fontos, hogy milyen körülmények között születünk, csak legyünk egészségesek. Erre egy későbbi posztban kitérek.
A tapasztalatom az, hogy az átlag magyar nő fél a fájdalomtól, ennélfogva manipulálható, ráadásul élénken él a köztudatban, hogy fogadott orvos nélkül rizikós szülni. Nem tudom megszámolni, édesanyám hányszor kérdezte tőlem aggódva, van-e már orvosom. Majdnem akkora dolog volt az ő szemében orvos nélkül szülni, mintha legalábbis otthon akartam volna. Ő persze annak idején nem szülésznővel vajúdott, hanem egyedül. A nők többségének ez nem nyilvánvaló, hogy az orvos csak a végén jön oda. Mindezen okok, a félelem és a tradíció, valamint a high-tech eszközök és a tudás adják a lovat a szülészorvosok alá, hogy támogatás helyett ledirigáljanak egy szülést. Sajnos, mi nők dobjuk fel nekik a labdát.
Véleményem szerint hálapénzt akkor ad az ember, ha előzőleg nem tárgyalt arról, hogyan szeretné majd, és mik az elvárásai. Ha korábban megegyezés született a két fél között arról, ki mit ad, és mit kap, azt üzletnek hívják. A hálapénz intézménye tehát megakadályozza a nőket abban, hogy hangot adjanak az elvárásaiknak, lehetővé teszi nekik, hogy kiadják a kezükből az irányítást, és felhatalmazza az orvost a dirigálásra. Még ha egy szülés nem is úgy zajlik, ahogyan azt az ember előzőleg elvárja, azért ha bármelyik bábát megkérdezném, valószínűleg egyetértene abban, hogy az, hogy mi van egy leendő anya fejében a szüléséről, nagyban meghatározza annak kimenetelét.
Én a leendő anyáktól kérdezem: szeressük-e a szülészorvosokat. A sajátunkat, ha van, lehet, sőt, kell szeretni, kell vele kommunikálni. Azonban úgy gondolom, mielőtt általános tisztelet övezné a szülészeket, először nekik kellene azt bebizonyítaniuk, hogy lépést tartanak a korral. Amennyiben sikerül véget vetniük a felesleges rutinbeavatkozásoknak, elhisszük nekik, hogy nemcsak értenek a szakmájukhoz, de a hozzáállásuk, a szívük is a helyén van. Ugye, abban egyetértünk, hogy a szülészetek elavult szabályait átírni nem pénzkérdés? Vagy mégis...?
